Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

AZ ÁRADÁSRÓL. abban a körülményben rejlik, hogy a víznek ki kell térnie, a mi a kitérési ponton szükségképen a víznek feltorlódásával, tehát a főzsilipnek (12. kép ?s.) és gát­jának ostromlásával jár. A hol a tavaszi olvadás nagy vízárral jár, vagy a nyári záporok gyakran és nagy mértékben járnak, ott leg­jobb, ha a víz árkát az egész tósorozaton végig vezet­jük, ág)', hogy a középen fusson; így tóról-tóra egy­­egy a gát közepére eső erősebb zsilipet ny kép) építünk, mely azután rácscsal van védve. Itt tehát a barátzsilipek elmaradnak. De a fősúly a gátak építési 2y kép. Áradásos helyen való gátépítés. módjában van. Ilyen áradásos völgyületekben a gát koronáját nem építjük vízszintesre, hanem oly módon domborúra, hogy a legmagasabb pont a zsilip közepére essék. A 2;. kép ezt világosan megmagyarázza. Itt ?s a zsilip; a mikor az ár a tóba betódult és felduzzadt, akkor csak kis része bukik át a zsilip párkányán; a víz tömege az a a gát sarkokon bukik át s ez megtöri a roham erejét is. Ha a gát jól be van gyepesedve, a nagy vizet is kár nélkül kibírja, föltéve, hogy a roham nem tart hetekig. De nemcsak a gátra, hanem a halakra való tekintet­ből is igen fontos a gát domborúsága, mert a víz a

Next

/
Oldalképek
Tartalom