Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

ÁRKOLÁS.

nálva, letűzhetjük a gyepet fűzfapeczkekkel, a melyek megfogamzanak s gyökeret hajtva, a gátat kitűnően kötik.

A?'holds. Vessünk most egy pillantást az árkolásra, mely szerfölött fontos. A kezelést nagyon megkönnyíti az olyan árkolás, mely egyenletesen a tó kibocsátó, tehát alsó zsilipje felé lejt; mert, a midőn a vizet lebocsátjuk, a hal a fogyó vízzel az árkokba vonul s a midőn a víz — a felső részen — ezekben is apadni kezd, mindnyája szükségképen a zsiliphez gyülekezik, tehát egy ponton egyesülve, könnyen ki is halászható. A főárok tehát a gát mentén halad (13. A>, tehát ennek s a kibocsátó zsilip felé kell lejtenie; ebbe az árokba és feléje való lejtéssel a tófenék minden gödrös részéből keskenyebb árkokat vezetünk, hogy a mélyedésekbe kerül hal a fogyó vízzel a főárokba levonulhasson.

Az árkok lejtését ugyanavval az egyszerű eljárással határozhatjuk meg, a mellyel az esést kerestük (11. kép avval a különbséggel, hogy a midőn a lécz vízszintesen áll, lemérjük a karó hosszát s azontúl az árok mélységét a 14-dik kép értelmében.

A---------;---------------------------—________) c

"1«:

14. Az árok lejtése, v a lécz vízszintese ; k a karó lemérve ; a—c. az árok lejtő vonala.

5?

Az árok és illetőleg a gát egyenes irányát három rúddal tűzzük ki, akként, hogy egy rudat oda tűzünk, a honnan az árok indul, a másikat oda, a hol végződik, a