Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

46

A TÓGAZDASÁG OKSZERŰ GYAKORLATA.

tavaszkor a vizek fölöslegét víztartó tóba kell gyűjteni s ezt a maga idejében felhasználni.

A vízmennyiség meghatározása. A gyakorlati tapasztalás azt bizonyítja, hogy jó fekvés mellett ioo holdnyi területnek kellő elbontásához annyi víz kell, a mennyi rendes viszonyok között egy oly csövön folyik teljes sugárban, mely csőnek átmérője 3 3 cm. Szabály az, hogy minél nagyobb a fölösleg — föltéve, hogy levezetése könnyű — annál jobb a gazdaság, mert a tavak vize mindenkor gyökeresebben is felújítható.

Az esés tekintetében a víz és a talajnak alakulata karöltve jár. A szabály az: minél nagyobb a víznek, illetőleg a talajnak az esése, annál rosszabb a tó; minél kisebb, annál jobb. A tó jósága abban áll, hogy a víz azt minden pontján lehetőleg egyformán borítsa, mert ekkor az élelem egyformán fejlődik s a hal az egész területet legelheti; a viszony tehát ím ez:

9. Nagy esésű tó ; rossz. 10. Kis esésű tó ; jó.

A nagy esésű tónál (9. ábra) a víz a vízmenti végen (a) igen mély, az ellenkezőn igen csekély, a mi a táplálék fejlődését 7? részre szállítja alá; a tó nem is javítható, mert ha kiássuk (b) termő talajt veszítve, még olyan költséget is vállalunk, a mely magára is elnyeli a hasznot.