Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

I. Bevezető rész

A HALBOSEG ÉLETTANI OKA.

21

egészen világossá válik előttünk, hogy miért siet az ívó hal az áradás alkotta szélvizekbe.

Minél mélyebb a víz tömege, annál nehezebben, illetőleg későbben melegszik át; sőt egyenletes átmelegedése — kivált a lassú folyású és álló vízé — tulajdonképen nem is következik be : a midőn a felső réteg már átmelegedett, az alsók még hidegek. Világos tehát, hogy az áradó víztömegben a medret járó, mint legmélyebb rész legkésőbben melegszikét (2. M r), ellenben a kiáradt részt (2. a a) úgy sekélységénél, mint annál a körülménynél fogva, hogy a nap nagy felületeken éri, a meleg gvorsan nemcsak megüti, hanem fenékig át is hatja.

A hal tehát a fölgerjedéshez, — halásznyelven szólva hasításhoz, — az ivadék a kikeléshez az áradás szélvizében kapja meg leghamarább és legtökéletesebben a szükséges föltételeket; ebben rejlik tehát a szélvizek haltermő voltának egyik főoka s élettani jelentősége.

A másik, az előbbivel egyrangú okot a következő viszonyban találjuk. A gyorsabban, illetőleg korán átmelegedő szélvíz nemcsak a halat, nemcsak ívását, ivadékának kikelését érinti, hanem érinti az állatéletnek, szövetkezve a növényekével, egész köreit és sorozatait is, a melyek a halnak és különösen ivadékainak táplálkozására döntő hatással vannak.

Tudjuk, hogy valahol csak egy földterület rendesen visszatérő áradásnak van kitéve, ott a mindig szárazon fekvő helyekétől elütő növényzet is keletkezik, melyhez számos velejáró alsóbbrendű állatnak, különösen