Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

I. Bevezető rész

A HAI.BOSÉG. 17 A halbőség kora. Szemmel tartva a dolog lénye­gét, vegyük elő a halbőség korszakát. Tagadhatatlan tény, hogy ebben a régi korszak­ban a halasvizek — úgy folyók mint tavak és tósá­­gok —- meder, part és ártér szerint érintetlen, tehát természetes állapotban voltak, a mi a vizek év­szak szerinti változásának is bizonyos, évenként meg­újuló természetet kölcsönözött, mely szükségképen hatással volt a vizek állatéletére, ennélfogva a ha­lakra is. A folyók korlátlanul vájták kanyargóikat, örvényes mélységeiket, padmalyaikat; itt omlasztották, amott fölhordogatták a partokat; helyenként fölkapták, más helyen lerakták az iszapot, a homokot. S minthogy e változások rendszerint átmenetileg fejlődtek, az állatélet is baj nélkül alkalmazkodhatott hozzájuk, úgy táplál­kozás, mint szaporodás tekintetében is; vagyis: bizo­nyos fokig megtelepedhetett. Ennek a megtelepedésnek vagy inkább megálla­­podottságnak élettani fontossága igen nagy volt, mert az állatok táplálkozás dolgában sokszorosan egymásra vannak utasítva; viszont kötve vannak bizonyos tenyész­tési helyek természetének állandóságához s mindezek­ből együttvéve támad az életnek rendes, zavar nélkül való körfolyama. A tavasai áradás jelentősége. A folyónak — és nagyrészben a tóságnak — évszak szerint jelenkező álla­potai közül, különösen az állatélet szempontjából véve, legjelesebben pedig a halakra nézve, a legjelentősebb mindenesetre a tavaszi áradás szaka volt, mely minden Herman O. Halgazdaság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom