Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
VI. A fogas süllő tenyésztése
A FOGAS SÜLLŐ TENYÉSZTÉSE. egy színen fekvők, aprószemű szákhálóval kihalászszuk az ivadékot s gyorsan áthelyezzük a nyújtóba, hol a felcseperedett ivadék a magának való prédát bővében találja. A nyújtóba azonban holdanként 600 fogas süllőnél több ne jusson; így ha a növendék-tóban még fölös is marad, azt az azalatt tápláló hallal már benépesített lehalászó tó ivadékával kell táplálni, a melyet sűrű hálóval kihalászva, a növendék-tóba áthelyezzük. Már az imént mondottból is következik, hogy időközben a lehalászó tónak is készen és tápláló hallal benépesítve kell állania, hogy a midőn a növekedő fogas süllő-ivadék már a nyújtó tó táplálékát is fölemésztette, a lehalászó tóba áthelyezhető legyen és ott kellő táplálékot is találjon. A lehalászó tó 8— 1 2 holdnyi lehet s az ágyásokra nézve a nyújtónak feleljen meg. Ha a nyújtó tóból kivehetünk 2000—2400 ivadékot, azt áthelyezzük — illetőleg átbocsátjuk — a lehalászó tóba, a hol a lehalászásig hagyjuk. P Az ágyásokra alapított fogas süllő-tenyésztés tehát azt a rendszert követi, hogy az ivadék, tóról-tóra bocsátva, mindig friss és bő, az ágyásokon termett táplálékra találjon. Hogy e táplálék aránylag kis testű, az igen jó, mert a fogas süllő bárzsingja szűkebb pld. a csukáénál s e hal éppen azért szívesebben kapkod az apróbb préda után. A párjas rendszerre alapított mód. A párjas rendszer azt jelenti, hogy a növendék-tavon túl csak I?4
