Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

VI. A fogas süllő tenyésztése

A FOGAS SÜLLŐ TENYÉSZTÉSE.

i?o

2. A pirosszemű kele (Scardinius erytrophtalmus Bon) néhol veresszemű keszeg stb. Németül Rothauge.

3. A szélhajtó küsz (Alburnus lucidus Heck); néhol: fejérke, ökle, bökle stb. Németül Uckelei; tótul Okiajka.

4. Az «aranyhal» — Carassius auratus auct. — Németül Goldfisch.

í. A tő ponty — Cyprinus Carpio L.

A felsorolt fajok közül az első három faj mindenütt könnyen megszerezhető s tavaszkor bármely halász könnyű szerivel hozhatja el azt az 5—8 párt, a melyet azután a növendék-tóba bocsátunk.

Az aranyhal erre a czélra a legjobb, de ezt természetesen vagy stiriai, vagy sziléziai telepekről hozatni kell. Ez a faj azért legjobb, mert egy nyáron át többször is ívik; azonfelül lassú úszó s szeret a víz színe táján úszkálni, keringeni s így a fogas süllőivadék igen könnyen bekaphatja.*

Szükség esetén bebocsáthatunk két pár tő-pontyot is; de ezeket ívás után okvetetlenül ki kell fogni, mert a mint megívtak, táplálkozni kezdenek s ekkoron nem idegenkednek attól, hogy mindennemű halivadékot bekapjanak.

A mint már most a fogas süllő az ívó vagy fiasító tóban megívott s meggyőződtünk róla, hogy az ivadék

* Hogy mily mohósággal esik neki az aranyhalnak minden ragadozó hal, ezt a horgászatban tapasztaljuk, ha aranyhalat használunk csalinak : alig hogy a lelhalazott horgot bevetjük, már rajta is van a rabló.