Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
VI. A fogas süllő tenyésztése
A TÁPLÁLKOZÁS RENDJE. 121 lános tekintetben már ismerünk, a terület beosztását szükségessé teszi. A táplálkozás rendje. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy minden* hal, tehát a ragadozó is, életének első napjaiban az ikrából származó táplálózacskóból él s csak a midőn azt fölemésztette, folyamodik az anyavízben található táplálékhoz, mely az első életszakban minden bizonnyal az ívóhelyeken termő infuzóriumokból telik ki, melyek — szerintem —• leginkább a lélegzés mívelete során jutnak a poronty bárzsingjába, illetőleg gyomrába; én legalább sohasem vettem észre, hogy a külső szervezet tekintetében még bizonyos fokig fejletlen porontyok az oly jellemző kapkodó mozdulatokat tették volna; mihelyt azonban a külső szervezet — nevezetesen az úszásra való — ki van fejlődve, a kapkodó mozdulatok észrevehetők: ekkor tehát a táplálkozás már tudatos. Ez a fogas süllőnél akkor következik be, a mikor testhossza a 2 cm.-t túl kezdi haladni s ekkor — legalább úgy hiszem — hogy igen apróka halporontyokra is ráveti magát, azaz: rabló természete fölébredett. Mindaddig abból él, a miből akár a tőponty, akár más halfaj porontya, t. i. apróka rákféle állatkákból. A tavak. Az eddig elmondottak már határozottan megokolják, hogy a fogas süllő tenyésztése is megköveteli az ívó és a növendék tavat. Ezentúl — a halra és táplálékára való tekinttel — csak oly nyújtó tavakról van szó, a melyek lehalászók is, a mint ez ki is fog tűnni. Okvetetlenül szükséges tehát legalább V4 holdnyi
