Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

Beköszöntő

2 BEKÖSZÖNTŐ. tatlan: a tudományos téren való haladást az anyagitól, ezt ismét amattól elválasztani nem lehet. Ez az utóbbi szempont vezette a kir. magyar Termé­szettudományi Társulatot, a midőn a jelen, egészen gyakorlati irányú könyvecske megírásával megbízott s ugyan e szempont biztatott engem e kis mű szerzésére. A halgazdaság terén e kis mű nem vitathatja magá­nak az úttörés dicsőségét, mert több rendbeli elődje van. A kir. m. Természettudományi Társulat még az egykori helytartótanácsnak tett idevágó fölterjesztése­ket ;* a magyar tudományos Akadémia pedig már a hatvanas években a ViTÉz-féle pályadíjat tűzte ki egy. a haltenyésztést ismertető munka megírására. A feladat ím ez volt: «Készíttessék természettudományi szem­pontból oly javaslat, mely hazánk viszonyaihoz alkal­mazva, a vizeinkben érzékenyen megfogyott halak tenyésztését sikeresen előmozdítaná, tekintettel a külön halfajok életmódjára, ivási és ikralerakási idényeikre, valamint más idevágó természettudományi viszonyokra. Kívánatos, hogy e javaslat oly irányban dolgoztassák ki, miszerint az a megalakítandó halászati törvényeknek alapul szolgálhasson». Három pályamű érkezett be, ú. m. Kriesch JÁNos-é, mely a koszorút elnyerte; Kenessey Albert-ó, mely első sorban — és Tasn er Dénes-ó, mely másodsorban aratott dicséretet.** Mind a három mű meg is jelent 1868-ban. * Természettudományi Közlöny. V. köt. 196. 1. * Kriesch János : «Halaink és haltenyésztésünk» ; Kenessey Albert :

Next

/
Oldalképek
Tartalom