Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

III. A váltógazdaság

A KIS VÁLTÓGAZDASÁG.

10?

1891- ben valamennyi tó eke alatt van;

1892- ben indítjuk az ívó, az első és második növendéktavat, a nyújtó és a lehalászó meg eke alatt van stb.

Ilyen módon minden tó három évig víz alatt, három évig eke alatt van s a forgók szakadatlan rendben következnek.

Minthogy a víz feloldó és iszapoló hatással van a területre, azonkívül a hal folyton hullat: e területek sohasem szorulnak trágyázásra s rendszerint — más területekhez viszonyítva — termesztményben háromszorosan fizetnek.

A kis váltóga^daság. Ezt a nagy ügyességről — s tegyük hozzá élelmességről — tanúskodó gazdálkodást Osztrák-Sziléziában a kisbirtokosok — ú. n. chalupner-ek* — űzik; különösen a nagyon kifejlődött tógazdaságok környékén, a hol a hozzávaló hal olcsón és bőven kínálkozik. A nagy tógazdaságok körül az áthelyezések során mindig tömérdek fölös halnépség marad, a mely, ha vevőre nem talál, egyszerűen világgá bocsáttatik. Ezt felhasználják a chalupnerek s a kinek földje valami patak mentén áll, az legott él is az alkalommal.

Az eljárás az, hogy földjét könnyű gáttal veszi körül, a termesztményt — leginkább zabot — julius elején lekaszálja, zöldjében feleteti, a tarlóra reáduzzasztja a vizet s rendszerint májusi ivadékot, mely júliusban már ujjnyi, bocsát belé, holdjára 60—80 darabot. Ezek a halak október közepén túl elérik a negyed kilo* Chalupa = kunyhó, tehát kunyhós.