Szathmáry László: A gyufa története a XIX-ik század végéig. A zajtalanul gyúló foszforosgyufa feltalálójának Irinyi Jánosnak emlékére - Kis Akadémia könyvtára 17. (Budapest, 1935)

I. A mártógyufa

15

Így 1816-ban S. F. Hermbstädt (1760—1833) ajánlott gyújtókeveréket.1 Ez káliumklorátból, kénből és cinoberből állt. A keverékben a cinober kettős szerepet játszott, egyfelől hígította a gyujtókeveréket, s ezzel némileg robbanó tulajdonságát csökkentette, másfelől vörösre festette az anyagot.

Jean Antoine Chaptal (1756—1832) a robbanó képességet azzal csökkentette, hogy szénport kevert bele. A gyujtókeverék összetételét így állapította meg: 6 s. r. káliumklorát, 1 s. r. kénvirág, 1 s. r. faszénpor és kellő mennyiségű arabgumi-oldat. Más

5. ábra. Mártógyufa. (Niemann munkájából.) arányt állapítottak meg Botte és Gengembre.2 Ez a következő: 0-450 s. r. káliumklorát, 0'250 s. r. káliumnitrát, 0150 s. r. kénvirág, 0'075 s. r. finom faszénpor, 0’075 s. r. lycopodium-por3 és kellő mennyiségű arabgumi-oldat. Az igazság kedvéért megjegyzem, hogy ez utóbbi gyujtókeverékek tulajdonképen lőpor javí1 S. F. Hermbstädt. Gemeinnützlichen Rathgeber. Berlin 1816. 77 1.

— 2 S. Kees : Darst. d. Fabriks. u. Gewerbswesen. Wien. 1822. II. k 943.

— Deutlicher u. ausführlicher Unterricht in d. Fabrikation der allgemein eingeführten chemischen Schnellfeuerzeuge. Leipzig. 1830. (Anonymus.)

— 3 A korpafű spórája.