Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)

II. A hazai műszergyártás fejlődésének jellemző jegyei a két világháború között 1920-1944

elrendelte, hogy ,,a hétnek egy napján a munka bevégezte után minden szerszámot rendbe kell hozni és tökéletesen kitisztítani, a feldolgozásban lévő anvag pedig összerakandó". A szabályzat be nem tartásáért súlyos büntetések jártak. A büntetés legenyhébb formája a megintés, majd az i napi kereset elvonása volt. Nagyobb vétséget elbocsátással toroltak meg. A vállalat ugyanakkor szigorúan meghagyta, hogy legfeljebb 3 munkás jelenhet meg egyszerre panasszal feljebbvalója előtt. Ezek az intézkedések a munkásság fékentartását szolgálták.

A 20-as évek idején az infláció, majd az 1929-1933. évek alatt a gazdasági válság kedvezőtlenül befolyásolta a munkások életfeltételeit. A kapitalista vállalat a munkások egy részét elbocsátotta és a megmaradtaktól egyre több munkát követelt. A gyártási idő mérésével már 1929 óta kísérletezett a vállalat. A hírhedt Bedeaux-rendszer bevezetése a Ganz-nál hatalmas felháborodást váltott ki és a 3 gyár munkásai közösen léptek fel ellene. A gyártási idő mérése 1933 júniusában nyugtalanságot idézett elő. A villamossági gyár esztergályosai 1933. július 17-én a bedólapokat szándékosan rosszul töltötték ki. Ezt cselekedte az egész munkásság. Július 19-re kitúrta sztrájk. A szakszervezeti vezetésben előforduló opportunista elemek kompromisszumkeresése csődöt mondott. A munkásság berendezkedett az önvédelmi harcra és még a Bedeaux-rendszer könnyített változatát sem fogadta el. A sztrájkban a villamossági gyár munkásain kívül részt vettek a vagon- és hajógyáriak. A tárgyalásokba bekapcsolódott a Vasas Szakszervezet, a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete. A vállalatvezetés azonban nem volt hajlandó a bevezetett, tűrhetetlen munkarendszer eltörlésére.

A szrájkólók rendíthetetlen egységét mutatta, hogy 5000 fő közül csupán 210 főnek folyósítottak segélyt és a sztrájk mégsem tört le. A sztrájkhangulatot éberen tartotta a villamossági gyár munkásainak a többiekhez intézett felhívása is:

,.Vigyáznotok kell arra, nehogy árulók furakodjanak be jogos és igazságos küzdelmetekbe. Utasítsatok vissza minden olyan beavatkozást, amely megbízástok nélkül történik. Nem szabad, hogy kishitűek vagy ingadozók legyenek közöttetek.”

A munkások sztrájkújságot szerkesztettek, amivel magukra irányították a fővárosi üzemek munkáskollektíváinak figyelmét. A Gömbös-kormány demagóg szociálpolitikájáról lehullott az álarc. Július végén már a tárgyalófelek között találjuk a Belügyi és Kereskedelemügyi Minisztérium képviselőit. Megegyezés a szembenálló felek között azonban nem jött létre, mert a Ganz vezetői a feltétlen megadást követelték. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter azonban megegyezésre szólította fel a feleket. A vállalati vezetők felé nyomatékosan hangsúlyozta a felelősség kérdését: többezer munkás nem dobható utcára. A belügyminiszter „jóakaratát” elsősorban az motiválta, hogy7 a detektív osztály a sztrájkolok és a kommunisták közötti kapcsolatok elmélyüléséről jelentett. Az illegális KMP és a Vörös Segély jelenléte a veszélyérzetet állandósította. A vállalatvezetés végül engedett. Augusztus 12-én a megállapodás megszületett és 2 nappal később a munka beindult. A munkásság 50%-a azonban az elért vívmányokkal elégedetlen volt és megkísérelte a harc folytatását, de hiába. A belügyminiszter súlyos megtorlásokat helyezett kilátásba. A feketelistázás, a rendőri akciók hamarosan megát