Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)
I. A villamos mérőműszergyártás kezdetei Magyarországon a dualizmus korában
A Ganz gyári munkásság politikai magatartása egyre érettebbé vált. 1912. május 23-án egységesen részt vettek a vérvörös csütörtöki megmozduláson. Sok nődolgozó is belépett a szakszervezetbe. A bizalmiak a gombolyító műhely vezetőjét durva bánásmódjáért elmarasztalták. Május 25-én - mert a vezetés ellentmondást nem tűrt meg - az egyik bizalmit elbocsátották. A gombolyító műhely 61 női és 56 férfi munkása sztrájkot kezdett, amelyet azonban a többi üzemegység nem támogatott. A mozgalmi harc a vereségek ellenére sem maradt félbe. A szakszervezeti tagfelvételek folytak és az igazgatóságnak el kellett ezt tűrnie. A kisebb panaszokat is orvosolnia kellett, ha azt akarta, hogy a termelés folyamatossága ne szakadjon meg. A gyárvezetés - törekvése ellenére - nem ludott a gyáron belül egy viszonylag szélesebb, jól fizetett munkásréteget kialakítani. A vállalat anyagi helyzete erre nem adott lehetőséget, a századforduló után egy gyártási ágazatban sem foglalt el monopol helyzetet. Az igazgatóság ugyan július 15-én megkísérelte a kérdés radikális rendezését, de a panaszok orvoslására nem volt hajlandó. Július 20-án a Ganz gyár 2000 dolgozójának felmondtak. A munkások érdekvédelmére szervező bizottság alakult. Megkezdődött a sztrájk, kezdetben a szakszervezet hozzájárulása nélkül. A szakszervezet vezetősége azonban a csaknem ioo%-os szervezettségű Ganz-gyári munkásságot nem kívánta elveszteni, ezért leállította a főrosi gépgyárak egyéb sztrájkmegmozdulásait, hogy a Ganz-gváriak segélyezésére elegendő pénze legyen. A sztrájk csak szeptember 2-án ért véget kompromisszummal. A gyárvezetés ígéretet tett a Taylor-rendszer visszásságainak felszámolására, néhány akkordbér felemelésére, a munkakövetelmények megjavítására, de nem vett vissza mindenkit a sztrájkolok közül. Az 1912. évi nagy sztrájkhullámot csak 1918-ban követték az újabbak, amikor a hadiiparban elcsigázott munkások a rohamosan süllyedő életszínvonal és az infláció, a kizsákmányolás növekvő mértéke ellen tiltakoztak. 1918. március 8-16 és június 20-28 között a Ganz-gyári munkások részt vettek az általános politikai sztrájkmegmozdulásban, utcai felvonulásokban. Július 21-én, 26-án, október 10-én üzemi sztrájkok törtek ki. A polgári demokratikus forradalom eredményeként megalakuló Károlyi-kormány működése alatt a munkásság tovább radikálizálódott. Megalakult az üzemi munkástanács. A mozgalmi élet a KMP megalakulásával (nov. 24) mind szervezettebbé vált. A gyár munkássága 1919. január 2-án eltávolította a gyárból a reakciós igazgatót és átvette a gyár irányítását. Az új igazgatóság ülésein a munkásság 2 bizalmi embere is jelen volt. A régi vállalatvezetés hiába tiltakozott a kormánynál a szocializálódás ellen, a hatalom már kicsúszott a kezéből. Január 14-én alakult meg a Ganz gyárban a kommunista párt: elnöke Bór József, tagjai Spéth Lajos, Rothemier Mihály, Wiedermann Sándor, Schubert Sándor, Aumer József és Heindler László voltak. A kormányzat igyekezett a munkások kezéből a fegyvert eltávolítani, de a március eleji gyári értekezleteken a munkásság megvédelmezte elért jogait. A március 12-i gyári nagygyűlésen a munkásság tiltakozott a Szociáldemokrata Párt opportunista politikája ellen, elítélték a kommunista vezetőket fogva tartó kormányt. 18
