Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)
I. A villamos mérőműszergyártás kezdetei Magyarországon a dualizmus korában
lóban (78 m2) 26 fő dolgozott. Az asztalos műhely területe 251,5 rrr-t tett ki és 20 fővel üzemelt. (Ganz u. 24). A felsorolt egységek képezték kezdetben alapját a Ganz gyár műszergyártásának. Az összmunkáslétszám az 1881. évi 40 főről 1890-re 340 főre növekedett, míg a gépek LE-teljesítménye 25 LE-ről 240 LE-re. A századfordulóra megnövekedett termelés azonban egyre több helyet igényelt. A Ganz gyár 1897-ben felépítette a Rókus utcai (Lövőház u.) telepét 23 194 m2 gyártóterülettel, ahol már 250 tisztviselőnek, 45 művezetőnek és 1200 munkásnak adott munkát. A gyártóterület 6,3 szorosára, a munkagépek lóerőteljesítménye 3,5-szeresére növekedett a régi Fő utcai telephez képest. A műszergyártó osztályt a kis mechanikai műhely alkotta a megmunkáló gépekkel, présekkel, automatákkal, kerék- és óraműmarógépekkel. Ide tartoztak a szerelőműhelyek, ahol az árammérőket, foglalatokat és egyéb készülékeket állították elő. A műszergyártáshoz szüséges kisöntvények a vasöntödében készültek. A Lövőház utcai telepen 1908. január 22-én tűz ütött ki. A Kis-Rókus utcai oldalon álló egyemeletes gombolyító műhely, valamint az áramszámláló osztály teljesen leégett. 50%-ban megsérültek a próbaterem műszerei. A korabeli becslések szerint az ún. Óragyár helyreállítása 8-12 hetet vett igénybe. A Ganz gyár, hogy lépést tartson a nyugat-európai gyárakkal, 1911-től nagy ütemben korszerűsítette termelőberendezéseit. A transzmissziós meghajtást a villamosgépi meghajtás váltotta fel. Az áramszámlálóknál áttértek a tömeges gyártásra. A kézimunka jelentősége azonban egyes ágazatokban pl. a gombolyításnál továbbra sem csökkent. A fejlődés kétségtelen, mégis 1911-ben a gyár 2500 munkására fejenként 1 LE jutott, ami lényegesen rosszabb állapotot tükröz, mint az a századfordulón állt fenn. Ez már csak középszerű arány volt országos méretekben. A 3 átalakított munkáslakóházban elhelyezett számlálógyár évi 50 ezer db mérő gyártását biztosította. A termelési kapacitás az első világháború végéig változatlan maradt, bár az 1906-ban megalakult Ganz Villamossági Gyár vezetősége bővítette a számlálógyártáshoz szükséges gépparkot. A gyártmány- és gyárt ás fejlesztés szépen fejlődött. A Ganz egyre több váltakozó áramú motort szállított üzletfeleinek, akik mindjobban igényelték a felhasznált áram mérését. Bláthy így 1889-ben kísérletekbe kezdett a Fő utcai gyártelepen, hogy a fogyasztás mérésére addig használt számlálók hibáit kiküszöbölje. Az egyenáramot kezdetben Edison 1880-ban szerkesztett horganyvoltméterével mérhették. Bonyolult szerkezete miatt azonban Magyarországon inkább az Áronféle ingás mérőt (1885) használták, amely tökéletesítve 2 ingával működött, ára azonban igen magas volt. A wattórák mérésére Elihu Thomson dinamometrikus számlálója szolgált. Az 1888. évi párizsi világkiállításon mutatták be, de bizonytalanul mért. A mérési pontatlanság viszont jelentős pénzveszteségeket okozott az áramszolgáltatóknak. Egyébként is a Thomson-mérő használata feltételezte, hogy a feszültségi körben folyó áram a feszültséggel arányos és azonos fázisú. A feladat tehát adott volt: olyan számláló szerkesztése, amelyiknek fordulatszáma követi a mindenkori terhelést (azaz a fékezőnyomaték függjön a fordulatszámtól), mert a fordulatszám arányos a fogyasztott munkával. Minőségileg pedig meg kellett oldani, hogy a számláló a névleges terhelés 0,5-1%-nál biztosan induljon és terhelés nélkül még 20% túlfeszültségnél se járjon üresen. 10
