Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)
IV. A szocialista műszeripar alapjainak lerakása 1950-1963
Kormegoszlásuk egészségesnek volt mondható (36 év). A fiatalabbak a technológiai és szerkesztő munkakörökben, az idősebbek a termelés irányításában, művezetői és diszpécser munkakörökben tevékenykedtek. A mérnökhiány a 60-as évek elején még erősen érződött, amit belső erőkkel nem tudtak mindig pótolni. A technikusoknál valamivel kedvezőbben alakult a helyzet. A megoldást az ösztöndíjasok számának növelésében, a magasabb bérekben és a vonzó lakásjuttatásban keresték. Az ösztönzésnek a lehetőségei azonban végesek voltak. Gond volt a budapesti továbbképzés is. A továbbképzés fórumai: a Mérnöki Továbbképző Intézet, a Közgazdasági Társaság, a Gépipari Tudományos Egyesület, valamint a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület voltak. A gyár munkásságának 1963-ban 35%-át a szakmunkások, 5 50 o-át a betanítottak és r.o°/o-át a segédmunkások alkották. A szakmunkások viszonylag alacsonyabb részesedése nem volt kedvező jelenség, de szükségszerű. A termelés nagyarányú felfutása, a szalagtermelés beindítása ugrásszerűen megnövelte a betanított dolgozók számát. A vállalat szakmunkásigényét a 202. sz. MŰM Iparitanuló Intézettől fedezte. Évente 30-40 végzős fiatalt vettek fel. Továbbképzésüket a Munkásakadémia keretében oldották meg. Az első 5 éves tervidőszakban a teljesítménynövelő szakismeretek és az alapműveltség megszerzése állt előtérben. A vállalati szak- és betanított tanfolyamokon kívül mintegy ötvenen tanultak különféle esti és levelező iskolákban. A beiskolázási politika a hiányszakmák felszámolására irányult. Az 1960-as évek elején már csak az automata beállítóknál mutatkozott hiány. A műszaki középkáder-szükségletet a saját erőből létesült esti technikumi tagozat beindításával biztosították 1961-től. Az ipari tanulók számára 1962-ben új tanműhely építésébe fogtak. A dolgozók létszámának és képzettségi színvonalának emelkedése megmutatkozott a magasabb bérekben. A bérek alakulását 1950-63. évek között a 15. sz. táblázat mutatja be. (1959. január i-i árakon.) Az összes kifizetett és az 1 főre jutó bérek emelkedése közt mutatkozó különbség oka abban rejlett, hogy a termelésnövekedésnek 76-94" 0-át létszámbővítésekkel fedezték az első 5 éves tervben majd 50-59%-át. Az „extenzív” gazdálkodás miatt a kifizetett bérek közel ötszörösére nőttek, míg az 1 főre jutó bérek természetesen nem követhették ezt. Az átlagkeresetek egyenletes növekedését azonban a kedvező vállalati eredmények garantálták. A jövedelmek a normakarbantartások ellenére emelkedtek. A normarendezések nem a dolgozók hátrányára történtek, hanem a korszerűbb gépek alkalmazásával váltak elkerülhetetlenné. A normarendezések alkalmával a vállalat igyekezett minél korszerűbb bérezési elveket bevezetni. A normák 60" (,-a 1963-ban műszakilag, 29" (1-a statisztikailag megalapozott volt. A becsült normák aránya csak 1 i%-ot tett ki, ami a nagyüzemi termelési módszerek végleges meghonosodását jelentette. A felszabadulás előtti helyzettel szemben, 1957-ben, a munkások 51,8%-a darabbéres volt. 1963-ban a munkások 40,9%-a egyenes darabbérben, 4%-a prémiumos darabbérben, 3,3" (,-a személyi béren alapuló darabbéres rendszerben, 7%-a prémiumos időbéres és 44,8%-a időbéres rendszerben dolgozott. A régen mérhetetlennek hitt műszerészi munka megszűnt. Egyre többen kapták meg bérüket annak mértékében, mennyivel járultak hozzá az új értékek előállításához. 106
