Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - A festészettől örökölt műfajok - A portré
fénykép legfontosabb tulajdonságának az éles, részletező valóságtükrözést tartotta.27 Cameron előszeretettel fényképezett gyerekeket is. A gyermekportré legkiemelkedőbb tehetségű XIX. századi művelője azonban az oxfordi matematikatanár és író, az angol Lewis Carrol (eredeti nevén Charles Lutwidge Dodgson, 1832—1898) volt. A dadogó, tartózkodó, zárkózott férfi igazán jól csak a gyermekek — elsősorban a kislányok — társaságában érezte magát. 1856-ban vásárolt fényképezőgépet és huszonöt éven át — 1 880-ig — szorgalmasan, szinte nap mint nap fotografált. 1858-ban négy lánykaportréval képviseltette magát a Londoni Fényképészeti Társaság immáron ötödik kiállításán. Nevét ettől az időponttól kezdődően tartja számon a szakma és a közönség. Összesen mintegy háromezer gyermekfelvételt készített, köztük a legjobbakat az 1860-as években.273 Ránk maradt naplója tanúskodik arról, hogy milyen fontos szerepet töltött be életében a fényképezés és talán — a fényképezésen keresztül — az a viszony, amely modelljeihez fűzte. A vádak és pletykák ellenére — amelyek minden alap nélkül a gyermekek „megrontásáról" fecsegtek — mindvégig bensőséges viszony fűzte modelljeihez. Kedvence a kis Alice Liddel volt. Róla mintázta Alice csodaországban című művének főszereplőjét.28 Carrolt korának legkiemelkedőbb fotóművészei között illeti hely. Az elsők egyike volt, aki teljes komolysággal művelte a fényképészetet. Nem hobbit, időtöltést látott benne, hanem megsejtette azokat a lehetőségeket, amelyeket az iskolázott szem és az avatott kéz kiaknázhat belőle. Az 1860-as években tehetségesek, jelentős művészegyéniségek sora dolgozott a portréműfajban nemcsak Angliában, de Franciaországban is. Mint ahogy Cameron neve majdnem végleg feledtette kortársaiét, Nadar árnyékában is méltánytalanul kevés elismerés jutott olyan alkotóknak, mint Etienne Cárját (1828—1906) vagy Antoine Samuel Adam-Salomon (eredeti nevén Adama, 1811 —1 881), akiket pedig korukban — indokoltan — tisztelet és megbecsülés övezett. Cárját — az író, lapszerkesztő és karikaturista — csak mellékfoglalkozásként művelte a fényképészetet. 1 855- ben megnyitott műterme 1875-ig működött.29 Mivel ideje jelentős részét másirányú tevékenysége töltötte ki, mindössze néhány olyan portréval ajándékozta meg a fotóművészetet, amelyeket a kor legjobbjai között tartanak számon.30 Adam-Salomon már hírnévnek örvendő, elismert szobrász, amikor szomszédja, a hivatásos fényképész, R. J. Bingham képei láttán 1 861 -ben úgy döntött, hogy maga is a fotográfiának szenteli további éveit. Hat év múlva már ő Párizs első számú portréművésze.31 Divatos, felkapott műterme naponta mindössze két órát tartott nyitva. Adam-Salomon gondosan tanulmányozta a fényeffektusokat, kiszámította a ruházat esését, mérlegelte, hogy milyen bútorzat, háttér és kellék szükséges egy-egy modellje jellemzéséhez. Nem dolgozott olcsón, hisz sok munkát fektetett egy-egy felvételbe. Valamennyi híve, de kritikusai is főként a szobrászaton iskolázott szemét és kezét dicsérte: előbbit a megvilágításért, utóbbit a modellek beállításáért, amelyhez senki sem értett úgy, mint ő. Az elsők között volt, aki — ahelyett, hogy szégyellte volna — tudatosan utánozta a festőket és szobrászokat. Fényképei a 86
