Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - A festészettől örökölt műfajok - A portré
és fotóművészek zöme viszont kénytelen alkalmazkodni, ha megélhetését biztosítani akarja. A fényképezés segítségével megörökített, ideális, utánzandó magatartásformákat — éppúgy, mint a divat mindenkori újdonságait — a társadalom vezető, uralkodó osztályai, rétegei szabják meg és alakítják — ízlésüknek megfelelően. Az arisztokrácia tényleges (gazdasági-társadalmi) hatalmát már elveszítette, a művészetekben, a divatban, az életvitelben — egyszóval a kulturális tevékenységek széles spektrumában — azonban még utánzásra késztet, sőt befolyásolni is képes. A tényleges hatalmat már a nagypolgárság gyakorolja. M űvészetszemléletek népszerűsítésén, esztétikai elvei terjesztésén művészek, tudósok munkálkodnak. A kispolgárság ezt a réteget akarja utánozni. Elveit, művészi ideáljait magáénak érzi, s nemcsak elfogadja, de lelkesedik is értük. Daguerre korszakmeghatározó felfedezésének híre futótűzként terjedt el 1839-ben Európában és a tengerentúlon.2 A közönség ugyan az első pillanattól kezdve kegyeibe fogadta az új találmányt, de csak kevesen sejtették, milyen gazdasági-társadalmi, kulturális változásokat eredményezhet széles körű elterjedése. A felvételi technika — az eszközök és eljárások — szüntelen tökéletesedése elősegítette térhódítását, míg emez a készülékek és eszközök árát tovább szorította lefelé.3 A fénykép-portré még újdonságnak számított és az emberek nem idegenkedtek attól sem, hogy számukra ismeretlen személyek arcképét megvásárolják és hazavigyék. A dagerrotípia készítéséhez felhasznált lemez érzékenysége sok kívánnivalót hagyott maga után és ez akadályozta a portréfotográfia széles körű elterjedését. Valóságos kínszenvedést jelentett a modell számára egy-egy negyed-, sőt félóráig tartó felvétel.4 Ez idő tájt csak az Egyesült Államokban tudtak — viszonylag rövid idő alatt— portrét készíteni, amely kisebb részben az ott uralkodó, kedvezőbb fényviszonyoknak43, nagyobb mértékben egy új típusú fényképezőgépnek volt köszönhető, amelyet Alexander Wolcott szerkesztett5 és amelyik a New Yorkban, 1840. március elején megnyitott53, fényvisszaverő tükrökkel felszerelt portréműtermében működött. Több mint egy esztendő telik el a nevezetes eseményt — az első portréműterem megnyitását — követően addig, amíg Európa első, hivatásszerűen portrékészítésre berendezkedett műterme 1841. március 23-án kinyit és Richard Beard—valamint munkatársai, Cooper és Goddard — megrendelőket fogad.6 Még ugyanezen év júliusában, a svájci festő, Johann Baptist lsenring (1796—1860) műtermet rendezett be Münchenben.63 „Ötperces" portréi nagy közönségsikert arattak.7 Ettől az időponttól kezdve tíz éven keresztül nem apad a magukat lefényképeztetni óhajtók áradata. Közben jócskán megszaporodik a hivatásszerűen portrékészítéssel foglalkozó fényképészek száma és alig akad jelentős város Európában, ahol ne működne legalább egy, de sok esetben több dagerrotipista. A kálotípia — Talbot felfedezése — sem tudja fékezni a dagerrotípia előretörését. A leglátogatottabb portréfényképészek— Claudet8 és Mayall9 — tevékenysége minden előadásnál ékesszólóbban és szemléletesebben bizonyította, hogy a közönség egyértelműen a dagerrotípiára szavazott. Csak néhány, képzőművészből lett fotográfus — Angliában10 és má-
