Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)

A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig

A XIX. század közepén a műfajok ki­alakítását két tényező befolyásolta döntően. Az egyik az a hagyomány, érték- és művészetszemlélet, amelyet a képzőművészetek közvetítettek és amely meghatározta a tárgyválasztást a fotóművészetben is. A másik, a kultúrán keresztül közvetí­tett szemlélet, amely a különféle (uralkodó) osztályok valósághoz fű­ződő viszonyát tükrözte, amely vi­szony egy téma(tárgy)-hierarchián keresztül, annak formájában tudato­sult. A tárgy- vagy téma-hierarchiá­ban minden tárgynak, minden témá­nak meghatározott helye és értéke volt, amelyben a tárgy, a téma jelen­tőségének mértéke kifejeződött. A kultúra (és a művészet) értékrendjét meghatározó (mindenkori) uralkodó osztály valóságszemlélete és értéke­lése bizonyos tárgyaknak (témák­nak) nagyobb, másoknak kisebb fon­tosságot tulajdonított. E viszony nem a műélvező és a mű, hanem a társa­dalmi helyzetében mindig a körülmé­nyektől függő és azokat alakító vagy azoknak kiszolgáltatott egyén és a valóság között levő kapcsolat műal­kotásokban tükröződő viszonya. A tárgy- vagy témaválasztás tehát so­sem önkényes, esetleges — noha sok esetben annak látszik—, hanem min­dig a korszak, annak művészetszem­lélete és érték(tárgy) hierarchiája függvénye és amelynek — tudatosan vagy öntudatlanul — alávetik magu­kat az alkotóművészek, ha sikert akarnak elérni, ha igénylik a társada­lom elismerését. Az alkotóművész valósághoz fűződő viszonya nem mindig azonos (állan­dósult), hanem a társadalmi hierar­chiában elfoglalt helyzetéből adódó és annak függvényében változó. Mindebből következik, hogy egy mű­faj (tartalma) és a műfajok összessé­ge változik, a tárgyakban (témavá­lasztásban) kifejeződő értékhierar­chia (a művésznek a valóság külön­böző jelenségeihez fűződő, műalko­tás— ez esetben fénykép — formájá­ban tükröződő viszonyrendszere) át­rendeződik. A műfaj határai kitágul­nak, újabb elemek (és azokból adó­dóan újabb témák) jelennek meg. Az is előfordul, hogy a műfaj határai szű­külnek, a különféle témakörök ismét­lődnek, lassan „elhalnak", a műfaj feloldódik, elveszíti korábbam jól ér­zékelhető jegyeit (azok összességét vagy közülük a legjellemzőbbeket), mint ahogy a fotóművészet fejlődés­­történetében számos — majdhogy­nem valamennyi — műfajjal (pl. a ri­portfotóval, a pillanatfelvétellel) meg­esett. Igen csekély azoknak a műfa­joknak száma — mint amilyen pl. a csendélet —, amely korán kialakult — a festészettől örökölt — jellemző jegyeit közel másfél évszázad óta „változatlanul" őrzi. A műfajok „elhalása", a műfajok ha­tárainak elmosódása más és más idő­pontban következett be a fotóművé­szet történetében. Legtöbbjük fel­bomlása az első világháborút követő évtizedben kezdődött és fokozatosan ment végbe. Része volt ebben a fény­képészet technikája (optika, kémia) felgyorsult fejlődésének, a képzőmű­vészetek — elsősorban a festészet — rokon műfajaiban bekövetkezett vál­tozásoknak, a társadalmi-kulturális környezet igénymódosulásának, amely mindig, minden művészeti ág 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom