Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)

A fotográfiától a fotóművészetig - Kísérletek papírképek előállítására

pozitív kópiává „fordították át", amely ambrotípia^ vagy kollodium üvegpozitív néven vált ismertté. Az ambrotípia vagy kollodium üvegpozitív A kollodium eljárásról írott könyvé­ben Archer említést tesz egy sajátos, lehetséges alkalmazásmódról, ame­lyet Peter W. f/y-jal ( ?—1 860) közö­sen dolgoztak ki. Az exponált negatív nedves (kollodium) lemezt előhívták, rögzítették, majd salétromsavban für­dették (halványították). Az így kapott lemez emulziótól mentes hátoldalát sötétre lakkozták vagy fekete papírt, bársonyt helyeztek mögéje. A lénye­gében negatív, de a sötét háttér kö­vetkeztében pozitívnak tűnő nedves lemez vagy ambrotípia nagyon ha­sonlított a dagerrotípiához, de elő­nyének tudható be, hogy — a dager­­rotípia ezüstös felületével ellentétben — nem tükrözött. Ez utóbbival azon­ban több tekintetben megegyezett. A kép egyik és másik esetben egy­aránt tükörkép, azaz fordított. A pozi­tív egyedi, nem sokszorosítható. A dagerrotípiával azonos méretben ké­szülő ambrotípiákat keretbe foglalták és úgy árusították. Üveglemez védte az emulziót a portól, karcolástól, az esetleges sérülésektől. A kettőt gya­korta összetévesztették, pedig a da­­gerrotípia ezüstös-aranyos csillogása elütött az ambrotípia fakószürke szí­nétől. Az ambrotípia különösen az Egyesült Államokban vált népszerűvé, nem­csak a fogyasztók, de a fényképészek körében is. A készítéséhez szükséges felszerelés jóformán semmibe sem került és csekély szakmai ismeret is elegendő volt előállításához. Terje­dését semmiféle szabadalmi kötött­ség nem gátolta, fékezte. 1852 és 1 865 között gombamódra szaporod­tak az ambrotípia készítő műtermek mindenfajta, bérelhető helyiségben. Úgyszólván fillérekért házhoz jött a mester, sőt — ha a megrendelő azt igényelte — „lekapta" a fodrásznál, a fogorvosnál vagy a dohányárudé­ban. 48 A nedves eljárás és az albumin máso­lópapír a fotótörténeti és tudomá­nyos emlékek, érdekességek gyűjte­ményébe száműzte mind a dagerrotí­­piát, mind a kálotípiát. Idejük végle­gesen lejárt és 1 860-tól divatjamúlttá váltak. A kollodium (nedves) üveglemez ér­zékenységét aligha kifogásolhatta bárki is. A részletgazdag kép sem ad­hatott bírálatra okot. Egyetlen sebez­hető pontja mégis akadt. Mivel még nedves állapotban kellett exponálni a lemezre, a fotós valóságos mozgó műteremmel felszerelve utazhatott csak külső felvételre. A hordozható laboratóriumok egész sora jelent meg Legnépszerűbbé és legelterjed­tebbé a sátorformájúak váltak. Az áll­ványra helyezett, sátorral fedett labo­ratóriumban — ahogy ez a korabeli metszetekből kiderül — a fényképező — a sátor alá derékig bebújva — vala­mennyi műveletet az érzékenyítéstől az előhívásig helyben végezhetett el. A fénytől a függönyformában aláhul­ló sátortakaró tökéletesen óvott. A munka végeztével a sátrat összehaj­tották és egy nagyobbacska bőrönd­be helyezték. A második, harmadik bőröndben a vegyszereket tartották Ha a helyszínen nem állott rendelke­zésre víz, akkor a fényképezőnek azt is magával kellett vinnie. Tegyük hozzá mindehhez még magát a fény­képezőgépet és az állványt. Így képet kaphatunk, milyen terhet kellett ci­pelnie a korabeli, vállalkozószellemű fotográfusnak. 1860-tól viszont a sú­lyos és terjedelmes gépet lassan fel -27

Next

/
Oldalképek
Tartalom