Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - Az életkép
A Viktória-korszak5 fényképezői hamar megtalálták a festészet azon műfajait— a csendélet és életkép-műfajokat —, amelyektől leginkább sikert remélhettek, amelyekben — úgy vélték — a festészettel egyenrangút alkothatnak és ezáltal a festményekével — az allegóriákkal és drámai vagy történelmi jelenetek7 megörökítésével — azonos presztízst szerezhetnek alkotásaiknak. A festészettel versengő fotóművészeti irányzat az angol akvarell-festő, William Lake Price ( ?—1 896) 1 855- ben készült életképeivel aratta első sikerét8 és a svéd származású, de Rómából érkezett Oscar Gustave Rejlander (1813—1875) allegorikus kompozícióival és életképeivel szerezte meg azt a presztízst, amellyel bebocsáttatást nyert „a művészetek felszentelt templomába". Rejlander—1853-ban — azzal a céllal kezd fényképezni, hogy festményeihez drapéria-tanulmányokat készítsen. A fotográfia azonban hamarosan teljes érdeklődését leköti és minden idejét igénybeveszi. Már az 1855-ös párizsi világkiállításon feltűnést keltenek fényképei9, az igazi sikert és felfedeztetést viszont az 1857-es manchesteri kiállításon bemutatott Az élet két útja című nagyméretű, 40*80 cm-es allegorikus kompozíciója hozza meg számára, amelyet harminc felvételből állított (montírozott) össze.10 Rejlander kendőzetlen célja e képpel az volt, hogy igazolja, a fényképészet nem mechanikus, a gépnek kiszolgáltatott, a művészi alkotótevékenységet nélkülöző vagy nélkülözni kénytelen kifejezési mód, hanem olyan ábrázolási eszköz, amely éppúgy igényli a művészi beavatkozást, mint valamennyi más képzőművészeti alkotás. Jobb alkalom ennek bizonyítására aligha kínálkozhatott 168 volna a manchesteri kiállításnál, amelyen a festményeket, rajzokat és metszeteket, valamint a fényképeket egymás mellett mutatták be. Rejlander égett a vágytól, hogy ebben az „előkelő társaságban", művésztársai előtt, azok körében bizonyítson.11 Műve felépítésében meglepő hasonlóságot mutat Raffaello Athéni iskola című festményével. Amíg azonban az olasz mester a filozófiát és a tudományt, Rejlander a tékozlást, kicsapongást és züllést állítja szembe az igyekezettel, a szorgalommal és kitartással.12 Az élet két útja fotóművészeti körökben még éveken át heves viták kereszttüzében állott. Egyesek új korszak kezdetének tekintették, mások viszont kételkedtek abban, hogy a negatívok kombinálása követendő példa lenne. Néhányan a témát is kifogásolták, hangoztatva, hogy ilyen jelenetek nem fényképre valók. Rejlandert a bírálatok nem késztették meghátrálásra. Még jó pár allegóriát alkotott — Judit és Holofernész, Keresztelő Szent János feje, Az álom, 1860 —, de ezek egyike sem kavart olyan vihart, mint a szívének legkedvesebb alkotás. Londoni műtermében fáradhatatlanul kísérletezett: azokat a fényviszonyokat kereste, amelyek kihangsúlyozzák a kontúrokat, egy-egy anyag sajátos textúráját. Sokszor kizárólag irányított fénnyel dolgozott, kiiktatva minden természetes fényforrást. A gép objektívjét fényellenzőkkel védte, vette körül, amelyeket — hogy a legcsekélyebb fényvisszaverődést is megakadályozza — feketére festett. Más esetben „koncentrált" természetes fényt alkalmazott, amelyben előzetes beállítás nélkül „kapta le" modelljeit, hogy megakadályozza azok pózba merevedését. Kedvelte a túlzást, a modell egy jellegzetes vonásá-
