Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - Tájkép, város- és épületfotó
Sutton Táj. 186? Vittorio Sella (1859—1943) — csak napokat bírt elviselni. Bourne hónapokat töltött el. Több száz felvétele sohase látott szépségű tájakra és műemlékekre nyitotta rá az európaiak szemét.19 A föld. az ég. s a tenger. . . A különféle papíreljárások hívei, de a nedves lemezre esküdő fotográfusok sem elégedtek meg a városfényképezéssel vagy épuletfotózással. Többre, valami nemesebbre vágytak. Olyanra, ami kellőképpen illusztrálja, sőt bizonyítja, hogy művészetük egyenrangú a festészettel. A tájkép-műfajban találták meg azt a keretet, amelyben a presztízsnek örvendő régi és a legitimitását bizonyítandó új ábrázolási forma összemérhette kifejezőképességét. Ingres és Delaroche tanítványa, a festőből fotográfussá átvedlett francia Charles Négre (1820—1879) számára a fényképezőgép még csak arra szolgált, hogy festményeihez előtanulmányokat készítsen vele. Gustave Le Gray viszont azért kötelezte el magát az új művészet mellett, mert hitt annak lehetőségeiben. Ha valakire illik az a kifejezés, hogy egy adott területen „istenáldotta" tehetség, Le Gray-t minden bizonnyal megilleti e hízelgő, de cseppet sem túlzó jellemzés. Le Gray a viaszpapír és a kollodium nedves lemez-eljárás kidolgozója, akinek „kisujjában van" a fotográfia csínja-bínja. Kiváló portréfényképező, nevét azonban tájképei és tengerfelvételei20 idézik fel elsősorban, ha a fotóművészet múltját kutatva a táj -143
