Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - Tájkép, város- és épületfotó
Fuchs: A „Kiscsatorna" Hamburgban. Színezett talbotípia, 1850 mondott le. „Ha arra kíváncsiak — vallotta meg egy nap csodálóinak —, mi a titka sikereimnek, csupán annyit mondhatok, hogy mindig csak elsőrendű fényviszonyok közepette exponáltam."33 Az ideális fényviszonyokat a nyár szolgáltatta Keith számára, amikor csak reggel hét óra előtt és délután négy óra után dolgozott, midőn „lágyak a fények és terjedelmesek az árnyak". Egyik 1855-ben készült városképén — amely talán az első fénymontázs— hat, egymást követő expozíció nyomait látjuk: az újváros házainak körvonalai alatt felfedezhetjük az ezeréves óváros épületeinek múltba vesző kontúrjait. Keith és Annan a hétköznapit kereste, mások a fenségest kutatták és örökítették meg. A francia Műemlék Bizottmány — amely a dagerrotípia felfedezése óta lankadatlan érdeklődéssel figyelte az egyre tökéletesedő mechanikus leképezésmódot— Francis Wey (1812— 1882), A fény című orgánum szakírója többször elhangzó sürgető felszólításának eleget téve, felkéri a korszak jeles fotográfusait, hogy vegyék számba és örökítsék meg fényképeken Franciaország patinás műemlékeit. Gustave Le Gray Touraine és Aquitaine vidékét, Henri Le Secq (1818—1882)4 Champagne-t és Elzász-Lotaringiát, Hippolyte Bayard Normandiát, Edouard-Denis Baldus (1815—1886) Fontainebleau környékét és Burgundiát járta be és fényképezte.5 Baldus — számos kor- és pályatársához hasonlóan — festőként kezdte. Wesztfáliából — ahol született — Amerikába vándorolt ki és New Yorkban telepedett le. Itt festette arcké-
