Zipernovszky Ferenc: A fluoreszkáló fénycső jelentősége, előnyei, működése, áramköre, gazdaságossága, kiválasztása (Budapest, 1951)
21 hasonlóképpen a gázkisüléses fénycsövek első kísérletei is a múlt század közepéig nyúlnak vissza. Geissler a róla elnevezett csövet 1854-ben alkotta meg. Töltés gyanánt kisnyomású higganygőzt alkalmazott, de szerkezete tökéletlensége és különösen gazdaságtalansága miatt világítási célra nem volt alkalmas. Möore 1896-ban oly gáztöltésű fénycsövet szerkesztett, amelyet transzformátorról nagyfeszültségű árammal táplált. Az általa használt gázokat az üvegcső fokozatosan elnyelte, aminek ellensúlyozására gázutánpótlás céljából külön tápszelepes berendezést kellett alkalmaznia. Mindamellett a legutolsó századforduló idején a Moore-fényt sokhelyütt használták. Röviddel ezután 1901-ben jelentek meg a Cooper—Hewitt higanygőzlámpák, amelyek főleg nagyobb fényhasznosításuk révén keltettek figyelmet. Mindezekhez képest nagy haladást jelentettek a Claude által 1910-ben feltalált nemesgáztöltésű nagyfeszültségű hidegkatódos fénycsövek, amelyeket a mai gyakorlatban, tekintet nélkül a fény színére, nem egészen helytállóan neon-fénynek neveznek. A Claude által alkalmazott nemesgáztöltésnek az volt a nagy előnye, hogy mivel a nemesgázok (neon, argon, hélium stb.) sem az üvegfal, sem a fénycső egyéb alkatrészei által nincsenek elnyelésnek kitéve, ezen lámpák élettartama külön tápberendezés nélkül is igen magas. Bár az előző gázkisüléses lámpákhoz képest a hidegkatódás fénycsövek nagy haladást jelentettek, mégsem oldották meg teljesen a feladatot, mert fényük színes lévén, a fehér napfényt nem tudják pótolni, fényhasznosításuk nem kielégítő és nagyfeszültségű tápláló árammal működnek, ami alkalmazhatóságukat korlátozza. Ezért a gázkisüléses lámpák tökéletesítési folyamatát folytatni kellett, amelyben a következő állomás az 1932-ben forgalomba hozott nátriumgőzlámpa volt. Ennek magas fényhasznosítása (45—65 lumen/watt) a fénygerjesztés gazdaságossága tekintetében nagy haladást jelentett. Emellett előnye, hogy nagyfeszültség mellőzésével, megfelelő előtéttel, közvetlenül 220 voltra kapcsolható. Viszont hátránya élénksárga színe, minek következtében gyakorlati jelentősége bizonyos területekre korlátozódik. Röviddel ezután, ugyancsak a harmincas évek elején, jelent meg a körtealakú-búrás higanygőzlámpa, amely főként izzólámpával összeépített kevertfényű kiviteli alakjában vonult be a gyakorlatba. A feladatot azonban ez a lámpa sem oldotta meg, mert a kevertfényű higanygőzlámpa fényhasznosítása csak 20—25%-kal nagyobb az azonos energiafogyasztású izzólámpáénál, ára amazénál
