Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától
A XX. század derekán hazánkat is közelről érintették a tudományos technikának a bolygónkon kívüli lehetőségei. Világraszóló esemény volt a magyar Hold-radarkísérlet. A megelőző részekben, az Egyesült Izzó újpesti kutatólaboratóriumának megemlítése kapcsán már szó esett Bay Zoltánról, a nemzetközi hírű fizikusról. (1 900-ban született Magyarországon, református lelkész családban. Egyidős a századával, hasonlóan az évszázaddal korábban született pályatársához, Jedlik Ányoshoz!) Bay Zoltán személyén keresztül kapcsolódott a laboratórium a '40-es évek magyar radarkísérleteihez. A repülőgépek felderítését célzó kutatások vezettek el 1946-ban a Hold-radarberendezés megépítéséhez. 1 946. február 6-án röppent világgá a hír, hogy Magyarországról sikerült összeköttetést teremteni a Holddal, azaz sikerült Hold-reflexiókat (vagyis kibocsátás utáni visszaverődéseket) mérni. Háborús vagy háborút sejtető időszakban a hadiipar ellátására nagy összegeket fordítanak. Magyarországon is így volt ez, bár kétségtelen, hogy a Bay-csoport sokkal egyszerűbb eszközökkel és rosszabb anyagi ellátottsággal dolgozott, mint például az amerikai kutatók. „Bay Zoltán elmondotta, hogy a II. világháború a légelhárítás szolgálatába állította a rádiólokátorokat, melyeknek kísérleti céljaira például az Egyesült Államok 7,5 milliárd dollárt fordított, többet, mint az atomkutatás céljaira." (Kardos 1978. 5.) Ennek az összegnek itthon jóformán még a töredéke sem állt rendelkezésre. Annál dicséretesebb, hogy a magyar űrvisszhang-kísérletek az amerikai kísérletekkel szinte azonos időpontban vezettek eredményre. Ez már a tudományos-technikai eredmények Földön kívüli alkalmazását sejtette, ami csakhamar be is következett. Ha készülne a világ tudósairól egy olyan névsor, amelybe azokat vennék fel, akik a Nobel-díjról méltatlanul maradtak le, akkor ebben a névsorban a már említett Kármán Tódor mellett minden bizonnyal olvashatnánk Bay Zoltán nevét is. Mindkettőjük tudományos dicsősége összemérhető a magyar, illetve magyar származású Nobel-díjasaink (Bárány Róbert, Békésy György, Gábor Dénes, Hevesy György, Szent-Györgyi Albert, Wigner Jenő, Zsigmondy Richard Adolf) tudományos dicsőségével. (Lázár 1989. 1576., 1577.) Az űrkutatás hajnalán tehát egy rövid időre Magyarország is e tudomány nemzetközi élvonalába került. Az utókor hálás lehet érte Bay Zoltánnak és kutatótársainak! Amikor Bay Zoltán az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumának vezetésében Aschner vezérigazgatóval megegyezett, feltétele volt egy, az elméleti fizikát is művelő csoport létrehozása. Ebből fejlődött ki később a műegyetem Atomfizikai Intézete. (Kardos 1978. 13.) Az első hazai, modernnek számító ipari kutatóintézet szellemisége ezen a szálon folytatódott egy műegyetemi tanszék munkájában. Az Atomfizikai Tanszéken Bay Zoltán közvetlen munkatársai közül többek mellett Papp György és Simonyi Károly szerepe emelkedik ki. (Simonyi Károly gépészmérnök később a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatóhelyettese lett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán tanszékvezető professzorként dolgozott. A Kossuth- és Állami-díjas Simonyi Károly nevé315
