Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
III. fejezet. Technikai kultúra Magyarországon a Mohács utáni két évszázadban
Tizennégy éven át fonódott össze Pósaházi János neve a reformátusok híres sárospataki iskolájával, ahol ö 1657-ben kezdte a tanári munkát. Nevéhez fűződik az az 1667- ben megjelent „Philosophia Naturális" című mű, amely a legrégibb, nyomtatásban közzétett magyar fizikakönyvnek tekinthető. (Zemplén 1961. 275.) Pósaházi felfogására nézve sokatmondóak Zemplén Jolán szavai: „Irigykedve említi a mesterembereket, akik egyszerűen, minden vita nélkül dolgoznak szerszámaikkal, míg a különböző filozófiai irányzatok vitájában nem lehet megtalálni az igazságot." (Zemplén 1961. 279.) Utrechti tanulmányai során dolgozataiban fizikai, geometriai, mechanikai, gazdaságtani problémák fejtegetésével foglalkozott és ezt a kor szokásai szerint a filozófia tárgykörében tette. Ebből doktori értekezést is védett, méghozzá „úgynevezett elnök nélküli" módon, ami igen nagy kitüntetésnek számított. Sárospatak kapcsán nem lehet egy rövid kitérő erejéig figyelmen kívül hagyni Simándi István (1675-1710) munkásságát, bár az ő megemlítésével már áttérünk a XVIII. századba. Korának ritka tudósaként valóban kísérleti fizikát tanított és egy sor gyakorlati kérdéssel foglalkozott. Külföldi útjáról 57 műszerrel, eszközzel gazdagította a sárospataki iskolát. Az egyik leghíresebb eszköze egy Leydenből beszerzett légszivattyú volt. Halála előtt műszaki felszerelését és 294 kötetes könyvtárát a „Pataki Református nemes kollégiumra" hagyta. (Zemplén 1961. 62.) Sárospatakon a XVIII. századi leltárkészítések során megjelölték ezeket az eredeti Simándi-féle eszközöket, köztük egy szintén Leydenből származó univerzális termométert. Erdélyben a nyomdájáról már híres Gyulafehérvár volt a nagy kulturális és iskolaközpontok egyike. Itt tanított egy ideig a Sárospatakkal kapcsolatban már említett Pósaházi János. Pósaházi gyulafehérvári utóda Kaposi Juhász Sámuel volt, akit 1689- ben hívtak meg az akadémiára, ahol Apáczai Csere János is tanított. Kaposi tipikus polihisztor volt. Éppúgy értekezett a földrajzi kérdésekről, mint a festékekről vagy a csillagászati műszerek készítéséről. Jegyzetei kéziratban maradtak, de ezek alapján is azon szellem előfutárának tarthatjuk őt, amely az iskolai reáliák számára évtizedekkel később (XVIII. század) térfoglalást biztosított. A XVII. század második felében messze vagyunk még attól a kortól, amelyben a villamossági technika a technikai haladás homlokterébe kerül. Az alapok azonban kimutathatók már a XVII. századi Magyarországon is. Itt elektromossággal először Szilágyi Tönkő Márton (1642-1700) 1678-ban megjelent könyvében találkozunk. (Szilágyi 1670-től volt a debreceni református kollégium tanára.) Természetesen Szilágyi a könyvében nem megy tovább a dörzselektromosságnál, ám akkoriban ez is a legújabb eredmények közé tartozott, egyelőre még mindig a filozófia kereteiben. Az alkalmazott fizikának (amely magában hordozta a mérnöki munka és a magasabb szintű technika csíráit) az elszakadása a filozófiától csak a XVIII. századi Magyarországon valósult meg és fejeződött be. Ezért is adta M. Zemplén Jolán a magyarországi fizika történetét 1711 -ig tárgyaló könyvében az egyes fejezetek alcímeként azt, hogy a fizika a teológiát, illetve később a filozófiát szolgálja. A szaktudománnyá válás a következő évszázad ügye lesz, amelynek eredményei azonban már Szilágyi Márton közreműködése nélkül születnek. 93
