Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától

működés közben egy Bánki-turbinát. A Somogy megyei Kisbajom községben Vajda Mihály kisbirtokosnak egy kis vízimalmát Bánki-turbina hajtotta. Sajnos nem sok látszott belőle, mert be volt építve, és üzemben volt, de azt meg lehetett állapítani, hogy a beépítés térfogata nem volt több 1-1,5 köbméternél. Ugyanezen a patakon kb. 1-1,5 kilométerrel feljebb egy másik vízimalom működött, amit 3 méter átmérőjű vízikerék hajtott; igen szemléletesen mutatkozott az új gép előnye." (Máttyus 1984. 105.) A „Neue Wasserturbine" címen 1917-ben (Budapest, Franklin Kiadó) németül megjelent ismertetés után 1 91 8-ban a „Molnárok Lapja" is közölt egy leírást Bánki találmányáról. Kezdetben a turbinák gyártására és értékesítésére részvénytársaságot alakítottak, majd a Ganz-gyár folytatta a gyártást. (1928-ig 853 db Bánki-turbinát gyártottak és helyeztek üzembe.) Egy modell látható a gépről a Deutsches Museum gyűjteményében, Münchenben. Bánki rendkívül széles gépészmérnöki érdeklődése és tehetsége magyarázza, hogy a motortechnika mellett a vízi erőgépek szakterületén is maradandót alkotott. 1 899-től a Műegyetemen a Gépszerkezettani Tanszéket vezette, de 1 900-tól az akkor megüresedett Hidraulika és Hidrogépek Tanszéket is átvette. Itt folytak Bánki professzor vezetésével a századforduló híres vízturbina-kísérletei.

A tudomány- és technikatörténeti munkák gyakorta heroizálnak, az emberi megismerő és környezetalakító tevékenységet nemritkán eltúlozzák. Pedig sok példát lehetne felsorolni elhibázott technikai alkotásokra, sőt technikatörténeti katasztrófákra, a Titanic katasztrófájától kezdve hidak összeomlásáig. A dualizmus korának egyik nagy technikai fiaskója éppen a vízügyek és a vízhasznosítás területére esik. A balsiker az ország egyik legszebb városának szinte teljes pusztulását okozta.

1879-ben a nagy tiszai árvíz csaknem megsemmisítette Szegedet. A külföldi szakértő bizottság a tragédia után lényegében azt állapította meg, hogy a város árvízvédelmének kialakításakor a technikai hibák sorozatát követték el. (A töltések méretei elégtelenek voltak, az anyaguk sem volt megfelelő, nem gondoskodtak a víz töltéstest alatti átszivárgásának megakadályozásáról stb.) Hiányolták a külföldi szakértők a társulati munkák egységes felső irányítását, az állami felülvizsgálatot és ellenőrzést, ami viszont már a szervezési tevékenység fogyatékosságaira is rámutat. (Lászlóffy 1969. 31.) így vált Szeged pusztulása a dualizmus korai szakaszában a magyarországi műszaki-technikai kultúra fekete foltjává, jóllehet a tiszai védvonalak szegedi szakaszának különös veszélyeztetettségéhez sem férhet kétség. Kedvezőtlenül torlódtak egymásra bizonyos természeti tényezők is: a Maros közvetlenül Szeged felett torkollik be, a város felett a kanyarulatok átvágásai gyorsabban készültek el, mint a város alatti szakaszon, ahol például 13 átvágás közül csak egy alakult ki 1879-ig kellőképpen. Szeged alatt tehát az árhullámok megrekedtek, és az árvízszint a város környezetében megemelkedett. (Szeged egyes részein a vízborítás elérte a 4-4,5 méteres magasságot.)

A természeti környezet és a technikai környezet összhangjának felborulása 1879- ben Szegeden olyan mértékű volt, hogy már-már a politikai folyamatokban is éreztette a hatását. Bár a kormány pozíciója azért nem ingott meg, de a közmunka- és köz270