Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben

A nagy vízrendezések többféle szakirányultságú műszaki szakember hozzáértését igényelték. Egy királyi bizottsági jegyzőkönyv tanúsága szerint (1835-ből) az alábbi mérnöki szakterületek képviselői hangolták össze tevékenységüket egy csatornázási ügy kapcsán: „igazgató vízmérő, királyi hajózási intézeti első inzsenőr, vármegyei első tiszti földmérő, vármegyei földmérő". (Somogy Megyei Levéltár. A Balaton és Sió regulatiója (elenchus) 1813-50. 1835. aug. 14. Kaposvár, Simontornya. Kapos berke csatornázása tárgyában.) Alárendeltebb jelentőségű munkáknál viszont a többféle megközelítési szempontot akár egyetlen mérnök is integrálhatta.

Az elméleti oktatás is, de különösen a gyakorlati munka, számottevő eszközfelszerelést igényelt.

A mocsárlecsapolás irányításához szükséges mérnöki felszerelések jegyzékét, 1000 munkásra vonatkoztatva Beszédes József vízmérő 1 829-ben az alábbiak szerint állította össze: „közönséges mérő láncz 2 db, földmérői mérő asztal 1 db, eset mérő szer hozzávalókkal 1 db, külömbféle billegek számokkal 10 db, gömbölyű jelölő léczek 50 db, mérő ölek 10 db, szeglet mérő vasból 2 db, apró vörös és fehér zászlók 15 db". (Somogy Megyei Levéltár. A Balaton és Sió regulatiója (elenchus) 1813-50.) A tervezési munkák nagy részébe természetesen a tanárok is bekapcsolódtak. A legnagyobb tekintély kétségtelenül Wittmann Antal volt, mellette Renner Vilmos építészprofesszor nevéhez fűződik a tanári előadások nyomtatásban kiadásának elsősége. Renner könyve 1840-ben jelent meg „Leitfaden für die Vorträge über Baukunst am landwirtschaftlichen Institute zu Ungarisch-Altenburg" címmel. (A magyaróvári mezőgazdasági intézetnél építészetről tartott előadások vezérfonala.)

A nagy terjedelmű uradalmak a magyaróvári szakembereknek is rendszeres földmérési alkalmat jelentettek. A földmérői munka korabeli díjazására vonatkozóan kapunk adatokat abból a levélből, amelyet Vásárhelyi Pál írt Lunkányi Jánosnak, a Széchenyiuradalom igazgatójának Nagycenkre. „Annyi bizonyos, hogy a' Consilium és Kamara ott hol a' mérés nincs nehéségekkel öszvekötve, fizet 10 s' 12 pengő krajczárt egy hóldföldből csupa mérésért nagyobb tagban. Ez egyébiránt mondom, a' határ fekvésétől függ." (Esztergom, Vízügyi Múzeum és Levéltár. 28. 17. 553. 2. oldal. Vásárhelyi Pál levele Lunkányi Jánosnak, Buda, 1838. október 20. A Magyar Vízügyi Múzeumban őrzött Széchenyi-iratok katalógusa. Budapest, 1990. Források a vízügy múltjából. 7.)

Úgy tűnik, hogy az óvári intézményben sok mindent megvalósítottak abból, ami a

XIX. század első felében a mérnöki munka korszerű felfogásának számított. Beszédes József „sárvízi igazgató vízmérő" 1 830-ban a mérnöki munka lényegéről a következőket írta: ,,A' kézi mesterségek az Inzsenéri tudomány oktatása után planum szerént kezdenek dolgozni, az emberi erőt kémélni, a' természeti nagy erőket pedig, úgymint tüzet, vizet, és levegőt erőmivekre használni. Ekkor kezdődik a' Nemzetnek Culturája, ... Az Inzsenérség mint egy bölts Király a' maga Országában, úgy igazgat mindent a' hámorokban, értz olvasztó műhelyekben, a' só és más bányákban." (Beszédes 1830. 6., 7.)

199