Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben
Adolftól. E forrás szerint a XVIII. század második felében Selmecen már előadták az erdőgazdászatot is, de a külön „erdőszeti intézet" (amelynek első tanára dr. Wilckens volt) csak a XIX. század első évtizedében alakult meg. (Erdőszeti Lapok 1862. 253.) Dr. Wilckens Henrik Dávid 1808 és 1832 között tanított Selmecen. A soproni Erdészeti és Faipari Egyetem kertjében, a főbejárattól jobbra, szabadtéri emlékmű hirdeti munkásságát: „Dr. Wilckens Henrik Dávid (1763-1832) a magyar erdészeti felsőoktatás első tanára volt. Vita est labor et stúdium." (1992. július 11.) Ugyancsak Selmecbányán 1 809-ben a képzést bölcsészeti tanfolyammal egészítették ki, amelytől a hallgatók előképzettségének javulását várták. A századelőn tovább gyarapodtak azok a selmeci létesítmények, amelyek egyben az oktatáshoz is adták a feltétlenül jótékony hatású technikai környezetet. Vay Miklós 1 823. évi utazási naplójában részletesen írt a selmeci mesterséges tavakról. „Minthogy a bányák sokkal magasabban vannak a hegyek között, mint sem ott patakok vagy más folyó vizek képződhetnének, mesterségesen alakított tavak vannak; összesen 25. A legnagyobb a Srilnó hegyen van és 24 millió akót tartalmaz. Ezen tavakban fogják föl a huták üzembe hozatalára szükséges hó- és esővizet, aztán szükség szerint lebocsátják. Ez hajtja a zúzát, iszapolót és a vízműveket, valamint a vízoszlopgépet, melylyel a bányavizeket a mélységből fölhúzzák, ..." (Emléklapok Vay ... 1899. 53.) A Vay-napló a térképezés különleges módjaira is rejteget adatokat. Selmecről írt 1823. évi útinaplójában Vay Miklós említést tett föld alatti térképezésről. Feljegyzései szerint a delejtű használatát, a térképcsinálást és az alapokat jelentő trigonometriát a bányászakadémiában „igen terjedelmesen" tanítják. B. Révay egy mappát mutatott, mely a földalatti aknák útját jelöli és magyarázza a módot is mikép készíttetik ilyen térkép." (Emlékapok Vay ... 1899. 54.) A magasabb előképzettségre is alapozva 1846-ban lényegesen átszervezték az egész intézményt, és a bányásznövendékek tanidejét 4 évre, az erdésznövendékekét pedig 3 évre emelték fel. 1846-tól a tanszékek száma is gyarapodott kettővel. Az említett változások természetesen nemcsak az oktatásban, hanem az intézmény tudományos munkájában és rangjában is éreztették a hatásukat. Az immár bányászati és erdészeti akadémia működése 1848-ban átmenetileg megszűnt - a részleges újraindulás éve 1850. 1851 után már ismét meghaladta a növendékek száma a százat. (Faller 1871. 15., 17., 33., 35., 46.) Hanyatló szakaszába jutott viszont a másik mérnökképző intézmény, az egyetemi szintű Institutum Geometricum. A századelőn még rangos intézmény volt ugyan, de a fejlődéssel való lépéstartásban lassan elveszítette korábbi előnyeit. A XIX. század közepén dolgozó, Institutumban végzett mérnökökkel szemben megfogalmazódott az a kritika, hogy elsősorban földmérők és térképészek, a gyakorlati építési munkákban kevésbé voltak járatosak. (Dóka 1987. 122.) A földmérők a vármegyéknek a tevékenységükről rendszeresen írásos jelentést készítettek. Ezekben sokszor a munka igen aprólékos leírását találjuk meg, mint amilyen például a baranyai „Eisenhut feő földmérő" 1819-ben kelt vármegyei jelentése. „A midőn ... Ki értem vol-194
