Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

ben, az adásvételi ügyekben, valamint a jelentősebb műhelyekben. Ajánlotta a rendelet, hogy azoknak a városoknak a kiemelt anyanyelvi iskoláiban, amelyekben akadémia is működik, alkalmazzanak olyan tanárt, aki a műszaki rajz készítésében kiválóan képzett. A rajzolási gyakorlatokon belül a tervrajzkészítés tanítását az oktatásügy irányítása külön is elismerte. (Mészáros 1981. 131.)

A műszaki rajzolás oktatásának és oktatási hálózata kialakításának nyitánya a

XVIII. század második felére esik. 1778-ban a „budai elemi fő Tanodánál... rajz' Iskolát" létesítettek, és a bécsi származású Walter Ignácot („tanítót és akadémiai rajzolót") kinevezték tanárrá. (Buday 1957. 246.) Szempont volt, hogy a mesteremberek és a kézművesek számára Buda az ország területéről minden irányból jól megközelíthetőnek bizonyult. A művészi és a műszaki rajzolás eltérő irányultsága is erőteljesebben megmutatkozott a XVIII. század végén, mint korábban. „Az építészet azonban, mint a szükségletekhez legközelebb álló művészet, nemcsak művészi képzelőerőt és alkotóképességet igényel, hanem bizonyos ipari rajzkészséget és értést is, ami már nem művészi jellegű, inkább ipari mesterségbeli rajztudásnak mondható." (Buday 1957.

245., 246.)

171