Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

Tiszavölgy egységes szabályozását. Károlyi mérnökének, Mező Cyrillnek a tervei alapján javaslatot tett a Szamos és az Ecsedi-láp egységes rendezésére. Tervezték a Tiszántúli hajózó főcsatorna megépítését is, amely a Keleti főcsatorna elődje lett volna, már a XVIII. század első felében. Ezek az alapjában véve jó műszaki színvonalú tervek nemegyszer a sokféle ellentétes érdek miatt maradtak megvalósíthatatlanok. Legalább egy esetben azonban ez még szerencse is volt: a Balaton teljes lecsapolásának terve sem valósulhatott meg. (Károlyi 1976. 235.) A helyi kibúvókat a központi hatalom igyekezett semlegesíteni. A helytartótanács részéről kibocsátott rendelet a vármegyei kifogások ellen azt hozta fel, hogy ha nincs földmérőjük, akkor fogadjanak fel katonai mérnököket. Sokszor még ez sem vezetett a helyi tenniakaráshoz: „Szabolcs egyenesen kijelentette, hogy sem katonai, sem polgári földmérőt nem fogad el, mert meg van elégedve mostani építőmesterével!... a Szamos tisztítását pedig hiábavaló erőlködésnek mondó, ..." (Takáts 1898. 560.) A helyzet azáltal változott, hogy Mária Terézia Szatmár és Szabolcs megye területére királyi biztosnak kinevezte a már említett Károlyi Antal grófot, Károlyi Ferenc gróf fiát. A szakemberek létszáma ettől ugyan nem gyarapodott, de Károlyi legalább azt igyekezett elérni, hogy a meglévő vízimérnöki kapacitásokat a helyi hatalmasságok ésszerűbben hasznosítsák.

Kisebb településeken és kisebb jelentőségű technikai munkáknál a vezetést nemritkán a polihisztor tanító látta el. A XVIII. században, sőt még a XIX. század első felében is, a falu értelmiségi mindenesének, a tanítónak a szakmai skáláján egy sor olyan ismeretkör található, amely akkor is, vagy később, mérnöki feladatkörnek számított: elméleti és gyakorlati mértan, polgári építészet, gazdászattan, ipartörténet, földmérés és géptan elemei, épületek megrajzolása, úrbéri, mezei rendőrségi törvények ismerete, földmértan, alaktan, egyéb hasznos tudományok, technológia, gazdaságtan, népszerű fizika, népépítészet s tervkészítés, kézműtan (technológia), erőműtan. (Szakái 1934.

15., 19., 29., 32., 37, 40., 46.)

Azok a mérnökök, akik a XVIII. századi Magyarországon a vízügyi műszaki feladatokat tervezték és a kivitelezéseket irányították, többnyire a bécsi Császári Királyi Mérnöki Akadémián szerezték tudásukat. Az alapítás iránti kezdeményezés visszanyúlik egészen a magyar történelem Rákóczi-korszakáig.

A XVIII. század elején, 1711-ben, Savoyai Jenő, a törököket kiűző csapatok fővezére javaslattal fordult III. Károlyhoz, az uralkodóhoz. A javaslat lényege az volt, hogy létesítsenek Bécsben egy mérnökképző intézményt, amelyben különös tekintettel a tüzérség szerepének növekedésére hadmérnököket, és különös tekintettel a felszabadított Magyarország területeinek rendezésére polgári mérnököket képeznének ki. A bécsi Császári Királyi Mérnöki Akadémiának elnevezett intézményt az uralkodói rendelet 1717-ben hívta életre. Az „Ingenieur-Academia" a rendelet szerint a mérnöki tudomány („Ingenieur-Kunst") minden ágához értő fiatalokat nevelt. Ebbe éppúgy beletartozott a matematika, a geometria, a mechanika, mint az építéstan és a folyószabályozás. (Bendefy 1976. 195.)

140