Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

Bevezetés

len az anyagi alap. (Pattantyús 1983. 55.) Kultúrtörténetünk tehát aligha lehet teljes a mérnöki tudományok története nélkül. A kultúrának ezek a területei mégis többé-kevés­­bé hiánycikkek még nemzeti történetírásunkban, legalábbis ami az átfogó, nagy szinté­ziseket illeti. (A nyugati államok, ahol az egyetemeken többnyire önálló tudomány- és technikatörténeti tanszékek, intézetek működnek, nálunk jobb helyzetben vannak.) Országunk jelentős események, évfordulók előtt áll. Hamarosan Szent István kirá­lyunk megkoronázásának ezeréves évfordulójához és az ezredfordulóhoz érkezünk. Csak néhány hónap választ el bennünket a Honfoglalás 1100. évfordulójától. 1996- ban lesz ezeréves a magyar iskolaügy. Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar születésének bicentenáriuma is közelmúltbeli esemény. A honfoglalás és az első király­­koronázás nemzetünk sorsát döntötte el. A Széchenyi-évfordulónak közvetlenül is vol­tak technikatörténeti vonatkozásai. Mindezekre az évfordulókra egy megújulni akaró Magyarország készülődik. Indo­kolt hát fáradoznunk azon, hogy kultúránkon fogyatkozzanak meg a „fehér foltok", a még hátralévő szintézisek. Talán a technikai kultúra egészének történeti egybefogása, ötvözése is a „fehér foltok" egyike, amely fehér foltok kitöltését e könyv, ha megoldani maradéktalanul nem is tudja, de legalább felhív és ösztönöz rá. A könyv lektorálását dr. Endrei Walteregyetemi tanár, a történelemtudomány dok­tora és dr. Jeszenszky Sándor oki. villamosmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa, egyetemi docens végezte. Az ő részükről kapott nagy segítséget és számos, hasznosí­tott észrevételüket ezúton is hálásan köszönöm. Megköszönöm a Nemzeti Tankönyvkiadó illetékes munkatársai, különösen Palojtay Mária főszerkesztő és Balassa Zsófia főszerkesztő-helyettes lelkiismeretes munkáját és kultúra iránti ügyszeretetét, amivel egyben a szerzői kérések gondos mérlegelését és tel­jesülését is előmozdították. Köszönetét mondok mindazoknak, akiknek kéziratos vagy nyomdai úton is megje­lent anyagait forrásként a munkámban felhasználtam. Kaposvár, 1995. Dr. Rosta István 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom