Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Nyitány gőzgépekre - Kerekek karimával
Hiába készültek ferde tengelyű kúpos kerekekkel és széles kerékabroncsokkal a ponyvás társzekerek. A rossz utakon még egy ilyen jármű is könnyen kátyúba süllyedt Külföldinek kellett lenni ahhoz, hogy szembetűnjön, mennyire rossz a közlekedés Angliában. Per Kai svéd lelkész, aki ez idő tájt járt itt, így jellemezte a helyzetet: “Ezek az országutak nem olyanok, mint nálunk Svédhonban, ahol az út magasabban van a környező földeknél, hanem pontosan ellenkező az eset, vagyis legtöbb helyen az út mélyen a földben húzódik két, három vagy hat láb mélyen, úgyhogy azt hihetnők, az út csak valami kiszáradt patakmeder. Hogy az utak ilyen mélyen vannak, bizonyára abból ered, hogy ebben az országban óriási kocsikat használnak több igáslóval, s a kocsikra nagyon nehéz rakományt halmoznak fel. Sok év után e kocsik tehát valósággal belerágták magukat a földbe, és így süllyesztették el az utakat.” Persze a honatyák is látták az aggasztó helyzetet, ezért például 1741-ben törvényben írták elő, hogy egy társzekéren legfeljebb három tonna teher szállítható; különféle megkötésekkel szabályozták azt is, hogy a fogatokat hány lóval lehet az úgynevezett “vámutakon” hajtani (mert vámot szedtek az úthasználatért, és ebből kellett volna gondoskodni a karbantartásról). De mindez nem sokat segített. A szénnel, szövetekkel és porcelán árukkal roskadásig rakott szekerek nyomán valóságos homoksivatagok vagy éppen mocsaras szalagok szabdalták szét a tájakat. A gépkocsik még az idő méhében szunnyadtak, sőt ha valahol egyáltalán fölbukkant az új gépezet, a gyanakvó munkások, a géprombolók is megjelentek, ahogyan a gyorsvetélő feltalálójának, John Kaynek is menekülnie kellett 1747-ben Bury városából. Ugyanekkor a Gentleman 's Magazine hasábjain így számolt be viszontagságairól egy utazó úriember, egy “gentleman”: “Úton London felé Harborough-ból Northamptonba utaztam, és szerencse, hogy egy könnyű Berlin-hintó és hat ló állt a rendelkezésemre, máskülönben felborultam volta azon az országúton. Ámde az életemet és a csontjaimat féltve, néhány mérföldet gyalog tettem meg, s találkoztam eközben vagy húsz kocsival, melyeken darabokra törtek az áruk, és a kocsisokkal, kik szitkozódtak és esküdöztek, hogy ezen az úton kirabolták őket a vámmal, melyről törvényt hozott a parlament.” A képviselőház valóban rajta tartotta a szemét az utakon, csak éppen nem voltak íme, a vasút előtti korszak legfontosabb közlekedési eszköze: a hátasló. "Üzemanyagát" elég rossz hatásfokkal alakítja át mozgási energiává, általában három-négy lóerő (kéthárom kilowatt) teljesítményre képes 79
