Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Nikkelodeon és társai
alakok álomkóros lassúsággal mozogtak a vásznon. Thomas Armat tehát folytatta készülékének tökéletesítését. Most már Berlinben Max Skladanowsky is látta, hogy a kinetoszkóp helyett a vetített filmeké a jövő, és azonnal előállt bioszkóp nevű készülékével, amely másodpercenként 2x8 kockát vetített felváltva két párhuzamosan futó filmszalaghurokról. 1895. november 1 -tői kezdve a Wintergarten varietében a hat másodperces jelenetek persze nagy tetszést arattak, de csak azért, mert senki sem tudta még, hogy van ennél jobb mozi is. Lumiére-ék készüléke viszont az utolsó ^műszaki simítások után olyan tökéletes kereskedelmi árucikké vált, amely felvételre és lejátszásra egyaránt alkalmas. Ezután már csak az volt a kérdés, mit szól a mozi; hoz a nagyközönség, az utca embere. Párizs pezsgő életének szilveszter előtti hangula; tánál jobbat el sem lehetett volna képzelni a mozi könnyed és elegáns bemutatkozására. Az első vetítést 1895. december 28-án Párizsban, a híres Grand Café gyönyörű India Szalonjában rendezték meg. A terem lassan elsötétült. S aztán megint kijöttek a munkások a gyárból, megint sor került a lovaglóleckére, de most már jött a vonat is, és mindenki harsányan nevetett A megöntözött öntöző kisfiú hősének csínyte’ vésén, aki rálépett a locsolócsőre, és csak \ akkor ugrott le róla, amikor a kertész rémülten nézett bele a cső végébe. G. Brunei, a bemutató egyik nézője így írta le az élményt: »A munkások távozása a Lumiére gyárból«, »Egy piquet játszma«, ahol két partner dohányzik: látni lehet a füstöt, amint elhagyja a képmezőt, és szétterül a teremben. Az elképedés még nagyobb volt, amikor megérkezik a pincér, sört tölt, amely habzik. A három játékos pe-Thomas Armat a vitaszkópban alkalmazta először a négyágú “máltai keresztet” a film szaggatott továbbítására dig jóízűen iszik, miközben a sör fogy a pohárból. Ez az abszolút valóságnak és a mozgásnak oly illúziója, melyet az emberi szellemnek mind ez ideig nem sikerült mesterségesen bemutatnia. Ezután következett a »Vonat érkezése a pályaudvarra«. Úgy tűnt, mintha a vonat el akarna gázolni. Én a nézők első sorában voltam a vetítés alatt, és egyesek ösztönösen hátrahőköltek." Georges Mélies, a későbbi híres filmrendező így emlékezett vissza: "Ettől a mutatványtól tátva maradt a szánk, megrendítve az ámulattól és a leírhatatlan meglepetéstől... A bemutató végén teljes volt a lelkesedés, és mindenki azt kérdezte, hogyan lehetett ilyen eredményeket elérni. Az előadás után ajánlatot tettem Lumiére úrnak egy készülék megvásárlására a színházam t 573
