Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - Mindenki kamerája

szerkezet rugóját, továbbcsavarta a filmet, és csak utána exponált, így nem fényképe­zett kétszer ugyanarra a kockára, pontosab­ban “körre”. Igazi őrült amerikai ötlet volt viszont, hogy száz felvétel után az egész gépet el kell küldeni Rochesterbe, tehát tíz dollár el­lenében a lelkes amatőrnek már csak a kész képeket kellett várnia. De hogy milyen munka folyt közben a “lehúzós” negatívval a gyárban, arra alig gondolt valaki. Pedig nem volt éppen könnyű dolguk a techniku­soknak. A kamerából kiemelt filmet előhívták, majd egy oldható gumiréteggel bevont üveglapra terítették. Ez szilárdan rögzítette a zselatinos réteget, miközben forró vízzel oldották le róla a papírsávot. így egy lehe­letfinom képsor maradt az üvegen, ezt azu­tán nedves zselatinos réteggel erősítették meg. Amikor az egész megszáradt, le lehe­tett húzni az üveglapról. Most már egy filmszalaghoz hasonló negatívot kaptak, és erről készültek a pozitív másolatok. Az amatőrnek végül száz kis kerek, 62 mm át­mérőjű, kartonlapra felragasztott képet küldtek vissza a kamerájával együtt. Rengeteg baj volt ezzel az eljárással, ezért olyan anyagot kellett találni, amely hajlékony, de átlátszó. Rá is lelt erre egy éve már egy amerikai pap, szinte Edison szomszédságában, Newarkban. Hannibal Goodwinnak csak azt kellett kitalálnia, hogy ha nitrocellulózból nem kollódiumot készít, hanem kámforral vagy alkohollal kezeli a gyapotból nyert vattaszerű anyagot, akkor teljesen átlátszó, de rugalmas lemezt kap. Äcelluloid mégsem az ő találmánya volt, mert már korábban is ismerték, de tény, hogy Goodwin kért először szaba­dalmi oltalmat a celluloid tekercsfilmre, te­hát a fényérzékeny emulziós bevonást is ki­kísérletezte. Más kérdés, hogy a szabadalmi leírás nem volt megfelelő, így az újdonságvizsgá­lat folyamatáról nem is tudhatott Eastman. Az is igaz, hogy 1888. november 21-én egy amerikai feltaláló, John Carbutt egész vé­kony, 0,25 mm-es celluloid lapokból kivá­gott negatívokat mutatott be Philadel­phiában, a híres Franklin Intézetben. Tehát voltak már előzmények, amikor Eastman elhatározta, hogy továbblép. így jellemezte később a helyzetet: “Át­látszó celluloidot már használtak az üveg helyettesítésére egyedi negatívok készítésé­hez, de nem volt ismeretes olyan módszer, amellyel elég vékony és hosszú lapok állít­hatók elő a tekercsfilmtartóhoz.” 1889-ben ezért sokféle kísérlet folyt a rochesteri gyárban. S amikor Eastman lakkal akarta gyorsítani a zselatin száradását, végre be­köszöntött a siker. “Egyik nap odajött hozzám egy fiatal munkatárs, akit erre a munkára osztottam be, a kezében egy palack lakkal és egy Fényképezik a fényképészt. Ez a felvétel cel­luloid negatívos Kodak N°2 kamerával ké­szült

Next

/
Oldalképek
Tartalom