Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Mindenki kamerája
Mindenki ka mer Aja Frederick Scott Archer izgatottan rohant ki a sötétkamrából. Egy üveglapot szorongatott a kezében, és most óvatosan a világosság felé tartotta. A lemezen egy szobor tűéles negatív képe csillogott. “Hát végre sikerült!” - sóhajtotta elégedetten. Óvatosan megtapogatta az üveglap felületét. Tökéletesen száraz és sima volt rajta az a leheletvékony bevonat, amelyben az ezüst jellegzetes finom szürkeségével rajzolódott ki a kép. A harmincnyolc éves angol szobrász hosszú ideje kísérletezett, hogy élethű fényképeket kapjon alkotásairól. Főként mellszobrokat készített, de egész alakos figurákat is faragott. A dagerrotípiákkal azért volt elégedetlen, mert nemes mozdulatba merevedett alakjai ezeken a lemezeken menthetetlenül “megfordultak”, és nevetséges módon balkezessé váltak. Archer tagja volt a londoni Calotype Clubnak, amelyben a kalotípiás fényképezés lelkes hívei tömörültek. De itt meg az Melyik az igazi? Ez a kérdés mindig felbosszantotta Frederick S. Archer angol szobrászt, mert a dagerrotípiák a valóság tükörképét ábrázolták. Saját szobrairól ezért nem tudott élethű fényképet készíteni, ahogyan Mürón klasszikus alkotása, a Diszkoszvető is balkezessé válik egy dagerrotípián, holott a jobb kezében tartja diszkoszt olajjal átitatott, életlen papírnegatívok bosszantották. Archer tehát olyan fényképezési eljárást keresett, amellyel az eszményi lemezen, az üvegen lehet negatív képet rögzíteni. Kipróbálta ugyan Joseph Niépce találmányát, a tojásfehérje bevonatot, de ez túlságosan lassan száradt, és rendkívül hosszú megvilágítási időt követelt. Archer tehát valami jobb “ragasztót” keresett a fényérzékeny réteg számára. így jutott el végül a nitrocellulózhoz. C>/sak néhány éve fedezték fel ezt a sely^mes tapintású, vattára emlékeztető anyagot. A vegyészek nemigen tudtak vele mit kezdeni. Archer viszont addig mesterkedett, amíg rá nem jött, h^gy ha acetont vagy étert használ oldószerként, akkor a nitrocellulózból mézhez hasonló sűrű anyag keletkezik. Ebben már jól el tudta keverni a jód és a brórh különféle ezüstsóit. Ezután jött az eljárás nehezebbik része. Archer ezzel az úgynevezett kollódiumos oldattal rendkívül finom, egyenletes rétegben vont be egy üveglapot, majd öt percre nitrátfürdőbe merítette a lemezt. Ezzel megtörtént az “érzékenyítés”. Archer persze sötétkamrában dolgozott, mert a napsugár tönkretehette volna a fényérzékeny anyagot. Ráadásul sietnie kellett, mert a lemez csak addig volt használható, amíg az oldószer el nem párolgott. A nedves üveglapot tehát gyorsan egy fényzáró kazettába helyezte, azután kirohant a napra a fényképezőgéphez. Amikor a felvétel elkészült, a kazettával visszasietett a sötétkamrába. Kimosta a fölösleges ezüstsókat - tehát rögzítette a képet. Most már nyugodtan várta, hogy a lemez nedves bevonata megszáradjon. Az éles negatív kép tökéletesen rögződött az üveglap felületén. 526
