Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Üzenet az éteren át!
Ez a keménykalapos úr a pétervári siker ellenére inkognitóban maradt a sajtó számára. A társulati ülés jegyzőkönyvébe csak ez a bejegyzés került: “A. Sz. Popov bemutatja készülékeit Hertz kísérleteinek tanulmányi szemléltetésére.” A szűkszavúság valószínű oka, hogy a Tengerészeti Minisztérium haditechnikai találmánynak tekintette a drótnélküli távírót rokonai is itt éltek. A Marconi családot ugyanis nem kellett különösebben meggyőzni arról, hogy Guglielmo olyan találmány birtokosa, amellyel rengeteg pénzt lehet keresni. Anya és fia 1896. február 2-án lépett Anglia földjére abban a reményben, hogy ez a hatalmas szigetország, amely az iparilag legfejlettebb országok sorába tartozik, nem lesz közömbös egy ilyen korszakalkotó találmánnyal szemben. London egyik külvárosában telepedtek le, és jól tudták, hogy csak egyetlen embernek kell megmutatni a készüléket, ha sikert akarnak elérni. A hatvanéves, tekintélyes William Preece-re, az angol posta vezetőjére gondoltak, akinek a szava döntő lesz ebben a kérdésben. Érdekes, hogy a tudósok közül egyedül Popov tartott ki a szikratávíró megteremtésének ügye mellett. A legtöbben már az újabb titokzatos sugarak felé fordultak, amelyeket a német Röntgen professzor fedezett föl. Oliver Lodge például a titokzatos X-sugarak hírétől fellelkesülve, 1896. február 13-án már saját készítésű röntgenfelvételeit állította ki a liverpooli Orvosi Intézetben, és a látogatók döbbenten pillanthattak be az emberi test belsejébe: a fényképeken jól látszott, hol helyezkedik el a puskagolyó egy sebesült személy csuklójában. Popov ezúttal már Pétervárott, a Néva torkolatában fekvő Vasziljevszkij-szigeten, az egyetem fizikai előadótermében tartott nagy sikerű bemutatót 1896. március 24-én. (Ezek az orosz dátumok mind a mai naptárhoz vannak igazítva. Az akkori szláv naptár még csak március 12-ét mutatott, mert ebben az évszázadban már tizenkét napos lemaradásban volt a Gergely-naptárhoz képest!) Hogy milyen viharos volt a “viharjelző” fogadtatása a tudósok körében, arra csak egyetlen jellemző részlet Oreszt D. Hvolszon professzor visszaemlékezéséből: “Én is jelen voltam azon az ülésen, és pontosan emlékszem minden részletre. Az adóállomás az egyetem kémiai intézetében volt, a vevőállomás a régi fizikai előadóterem szertárában helyezkedett el; a távolság a két állomás között mintegy 250 méter volt. A közlés úgy történt, hogy a betűket a morzeábécé szerint küldték, és közben a jelek kopogását tisztán lehetett hallani. Az előadóterem nagy fekete táblájánál F. F. Petrusevszkij fizikaprofesszor állt, kezében tartva a morzeábécé táblázatát (mert egy professzor persze nem tudta fejből a jeleket!) és egy darab krétát. Minden leadott jel után belenézett a jegyzetben, azután felírta a megfelelő betűt. A táblán fokozatosan kiformálódott ez a két szó: GENRIH GERC. Nehéz leírni a
