Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Üzenet az éteren át!
A drótnélküli táviratozássál Morse kezdett el kísérletezni, de csak annyit jelentett, hogy Washington egyik csatornáján át folyamatos áramkört hozott létre vízbe merített rézlapokkal (1). William Preece földtávírójában az egyik megszakított áramkör mágneses tere (szaggatott vonal) áramot indukált a másik hurokban (2). Edison olyan elektrosztatikus antennát szabadalmaztatott, amelynek kisülése egy hajó hasonló készülékében jelet adott (3) elektromos hullámokról - melyek addig elég ismeretlenek voltak - elfogadni álláspontomat, de úgy gondolja, elég sok eredeti, kézzelfogható tapasztalatom van ahhoz, hogy dolgozatot írjak a tárgyról felolvasás céljából a Royal Societynek. Teljesen letört, hogy nem tudom meggyőzni őket eme légi elektromos hullámok létezéséről, így hát azonnal visszautasítottam egy ilyen témájú dolgozat megírását, míg nem készülök fel jobban e hullámok létezésének bemutatására.” Bár Hughes valóban tovább kísérletezett, kutatásainak eredményeit sohasem tette közzé, pedig jó nyomon járt. De a távíró térhódítása és a telefon kirobbanó sikere őt is továbbsodorta a technikai részletek tökéletesítésének útján. A vezeték nélküli táviratozás igénye ekkor még nem jelentkezett olyan sürgetően, hogy a professzor minden mást félretéve, a titokzatos jelek kutatására összpontosította volna energiáját. TKTréhány évvel később azonban már váltóiéi zott a helyzet. Egyre gyakrabban előfordult, hogy egymással párhuzamos telefonhuzalak között “áthallás” jelentkezett. Gyanútlan beszélgetők egyszer csak egy másik társalgás kellős közepén találták magukat. Ez adta az ötletet az elektromérnököknek, hogy villamos huzalok indukciója révén drót nélkül is lehet jeleket küldeni nagyobb távolságba. így például 1885-ben Edison azzal kísérletezett, hogy vasúti kocsik tetejére szerelt huzalokkal vette azokat a jeleket, amelyeket a sín mentén húzódó távíróvezeték sugárzott ki. Angliában ugyanekkor William Preece a “földtávíró” megvalósításán fáradozott, és Wight szigetén földbe ásott áramtekercsek között sikerült is több kilométer távolságból jeleket közvetítenie. Abban reménykedett ugyanis, hogy ilyen módon a világítótoronyból könnyebben lehetne riasztani a parti őrséget, ha a közelben hajószerencsétlenség történik. De ezek a kísérletek eleve kudarcra voltak ítélve, mert a kutatók sötétben tapogatóztak. Nem tudták, hogy a vezetékekből kisugárzott elektromágneses hullámok túlságosan kis rezgésszámúak, ennélfogva nagyon kis energiatartalmúak, tehát hamar elhalnak a közvetítő közegben. Hiányoztak az elméleti alapok is a fejlesztéshez, mert Maxwell munkásságát és következtetéseit senkinek sem sikerült még kísérletileg átültetnie a valóság talajára. 1885-ben azonban éppen egy jelentéktelennek látszó esemény döntő fontosságút 503
