Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - Sercegő barázdák

a belsejében apró kis lemezről szólaltak meg a gyermekhangok. Nem nagy üzlet volt, de kezdetnek jó.

Edisont közben fejedelmeknek kijáró tisztelettel fogadták Párizsban, Sadi Camot köztársasági elnök személyesen tűzte gomblyukába a becsületrendet. A világkiállítás két nagy szenzációja a monumentális Eiffel-torony és Edison új fonográfja volt, a legnagyobb sorok kétségtelenül ezt jelezték. Maga a feltaláló is megtekintette a tornyot, de nem nagyon erőltette meg magát ,amikor ezt írta a vendégkönyvbe: “Az Eiffel-torony az egyik legkomolyabb tett a modem mérnöki munkában.”

Edisonék úgy indították meg a fonográf reklámhadjáratát, mintha a régi készülék nem is létezett volna. Az európai ügyek vezérképviseletét ezúttal Theo Wangemann kapta meg, aki azzal az elképzeléssel indult üzleti körútra, hogy a kor nevezetes embereinek hangját kell fonográfra venni, őket kell megnyerni az ügynek, mert ez ösztönzően hat majd a kisemberek vásárlókedvére is.

Berlinben például sikerült Vilmos csá'szár elé jutnia. Őfelsége kegyesen beleegyezett, hogy az udvari előkelőségek jelenlétében hangját megörökítsék, így hát belekezdett a híres Faust-monológba: “Ó,

Ezzel a gramofonnal tört be az amerikai piacra 1893-ban Berliner. A 12,5 cm átmérőjű hanglemezek ekkor még kemény gumiból készültek

jaj, a filozófiát, / És - haj - a teológiát / Mind buzgón búvárkodtam át. / S most mégis így állok, tudatlan... tudatlan ...” - de nem jött a folytatás. A császár belesült a monológba a legkínosabb szónál. Minderről a Vossische Zeitung 1889. október 1-i száma adott hírt, a német olvasók nem kis derültségére. Később ez a fonográffelvétel különösen Amerikában vált igen népszerűvé a koronás fők szellemi képességeinek kedvenc példájaként.

Aztán Wangemann úr Bécsbe viharzott, és sikerült rávennie Johannes Brahmsot, hogy játssza fonográfra az Első magyar tánc egyik részletét. Utjának következő állomása Budapest volt, itt viszont az írók és Művészek Körében mintegy' harminc meghívott újságíró a párizsi Folies Bergéres pikáns esti műsorának hangfelvétele révén ismerkedhetett meg az új fonográf képességeivel.

Hiába tiltakozott Edison. A fonográf önálló életre kelt, és nem tekintélyes diktafon lett belőle, nem komoly tudományos eszköz, hanem egyszerű szórakoztató készülék. S a világon először 1889. november 23-án San Franciscóban állították fel azt a készüléket, amelynek hallócsövéből bárki meghallgathatta kedvenc színészét vagy énekesét, ha megfogadta a táblán hirdetett felhívást: “Dobj egy nikkelt a nyílásba!” Öt centért igazán olcsó szórakozás volt ez a kétperces monológ vagy dalocska, amelyet az elektromos hajtású fonográfhenger önműködően belejátszott a négy hallócső valamelyikébe. De az utca emberének mindez roppantul tetszett, így hát a “nikkelüzlet” viharos gyorsasággal terjedt.

JL tömegszórakoztatás hajnalán valójáéiban egyre kevesebben vásároltak fonográfot, másrészt a készülék elég drága volt ahhoz, hogy túl sokan megvásárolhat-