Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - Sercegő barázdák

előtt. Miután megjegyezte, hogy ebben a környezetben nehézséget okoz számára, mit mondjon a fonográfba, Mr. Preece nagyon tagoltan belebeszélt: »Hey, diddle, diddle, the cat and the fiddle«, és körülbelül egyperces várakozás után megkezdte a visszajátszást a készülékkel. A szavak jól kivehetők voltak, de a hang nagyon halkan és valami mulatságos földöntúli árnyalattal szólt. Ekkor Tyndall professzor lépett az asztalhoz, s a jelenlévő Tennyson műveiből mondott egy jól ismert idézetet a fonográfba: »Jer a kertbe, Maud!«, mely azután a közönség megelégedettségére csendült fel ismét.”

Preece persze hiába tett úgy, mintha zavarban volna, valójában nem véletlenül választotta ennek a kis angol gyermekdalnak a szövegét. Ahogyan Edison is jórészt egytagú szavakból álló gyermekdalt énekelt a fonográfra, Preece szavai is kizárólag egytagúak voltak, mert ezeket lehetett a legnyomatékosabban kiejteni és a recsegő készülékből a legkönnyebben felismerni. Annyi bizonyos, hogy ma már nehéz elképzelni, miként is szóltak ezek a “bádoghangok”. De bármilyen sistergő, bármilyen recsegő volt is hang, az akkori emberek számára mégis ez volt a csoda.

Maga a feltaláló közben a fonográf tökéletesítésén fáradozott. Ismét azzal próbálkozott, hogy korong alakú ónlemezen rögzítse a barázdákat, de a kör közepe felé már olyan meredek íven kellett haladnia a tűnek, hogy a hangtorzulás is egyre erősebbé vált. Visszatért tehát megint a hengerhez, de most már kis átmérőjű és harminc centiméter hosszú hengert alkalmazott, az ónfólia rögzítéséhez pedig két oldalról egy-egy befogósapkát is a tengelyre húzott.

A washingtoni találmányi hivatalban igazán nem sokat tanakodtak a fonográf eredetiségét illetően. Még senki sem jelentkezett náluk ilyen ötlettel. így hát Edison 1878. február 19-én kapta meg a 200 521. sorszámú szabadalmi oltalmat a fonográfra. Utána már csak az eredeti ötlet különféle változatai sorjáztak újabb szabadalmak formájában. Edison képzelete sokkal előbbre járt a valóságnál. Hiszen Amerika még csak most ismerkedett a fonográffal.

Az első tudományos bemutatóról szokás szerint a Scientific American című lap számolt be februárban: “Mr. Thomas A. Edison nemrég mutatta be beszélő gépét az Amerikai Intézet Műszaki Egyesülete előtt New Yorkban. Ez volt a készülék első nyilvános szereplése (az újságíró nem volt elég jól tájékozott!), és bár van még mit tenni, hogy mindenben megfeleljen feltalálója elképzelésének, máris tökéletesebb ahhoz képest, ahogyan születése után nem sokkal először mutatták be ebben a szerkesztőségben... A készülék azzal bizonyította nyelvészeti képességeit, hogy angol, holland, német, francia, spanyol és héber mondatokat ismételt meg. Csodálatos hűséggel utánozta kutyák ugatását, kakasok kukorékolását stb., s azután náthásán köhögött és tüsszögött és szuszogott. Diadalmasan kiállta a próbát...”

Piersze az angolok után a franciák sem maradhattak le a tudományos szenzációról. S alig több mint egy hónap múlva, a nevezetes eseményről Edison európai megbízottja, Puskás Tivadar gondoskodott. 1878. március 11-én a szokásos hétfői ülésszakon mutatta be a találmányt a Tudományos Akadémia előkelő tagjai előtt du Moncel gróf akadémikus bevezető szavai után. A De Nataur című holland lap egy későbbi beszámolója így írta le az eseményt:

482