Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Gyorsuló ritmusban - Szivarok és szárnyak
Egyfedeles, összecsukható siklógépére Lilienthal 1893. szeptember 30-án kapott szabadalmi oltalmat. Ezek a pontos mérnöki rajzok nem a fantázia szüleményei voltak. A gyakorlatban saját maga próbálta ki és tökéletesítette gépét a német feltaláló ta sárkányrepülőnek a megszerkesztésére és kipróbálására. Lilienthal ezzel az elméletével teljesen egyedülállót alkotott. A korabeli elképzelésekkel ellentétben a “lágy” repülés mellett emelte fel a szavát, mert ösztönösen megérezte, hogy a levegőnél nehezebb szerkezetek repülésének problémáját először motor nélkül kell megoldani. Lefelé kell szállni a gép súlyával, és nem fölfelé egy motor erejével! Ezzel kettévágta a sárkányrepülőgép megalkotásának gordiuszi csomóját. A gépszerkesztők nem tudtak megszabadulni attól az ellentmondástól, amely minden repülősárkány jellemzője: a felhajtóerőt a szárny, a haladó mozgást a légcsavar adja; ahhoz viszont, hogy felhajtóerő keletkezzék, a gépnek haladó mozgást kell végeznie. Lilienthal a madaraktól leste el, hogy légcsavar nélkül is lehet rezzenéstelen szárnnyal repülni, sőt körözni. Erre alapozta elméletét, és könyvében egy értelműen leszögezte: “Semmi sem vihet bennünket közelebb a repülés problémájának megoldásához, mint a hozzáértéssel és kellő ügyesség-A “repülő' ember” valóságos világszám volt már 1894-ben. Lilienthal egy téglagyári hulladékból összehordott dombról startolt, és sokszor a nézők feje fölött lebegett egy helyben t 435
