Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Gyorsuló ritmusban - Harc az Atlanti-óceánért
világot! Gázzal kell feltölteni a hajótestet, hogy lebegve ereszkedjen a vízre; néhány ezer embert állítsanak a fedélzetre, és trombitajelre egyszerre ugorjának le, hogy az ellenerő megmozdítsa a hajót; ágyúkat kell a fedélzetre állítani és egyszerre elsütni, így a visszahatás a víz felé löki a testet. Józan mérnöki megfontolásból végül hidraulikus tolókarokat építettek, mert ezek a megsokszorozott víznyomás révén óriási erőt fejthetnek ki. Ismét megkezdődött a munka, de 1858. január 5-én újabb nehézség adódott. “Példátlan eset a mechanika történetében - írta a The Times. - Egy tízhüvelyknyi (25 centiméter) átmérőjű hidraulikus henger oldalán az óriási erők által úgy préselődött át a víz a szilárd vason, mint a harmat, mígnem az egész henger a tetejétől az aljáig akkora dörrenéssel hasadt föl, mint egy föld alatti robbanás.” Valamit azért mégis mozdult a hajó, már csak ötven méterre volt a víztől. Újabb és újabb erőfeszítések következtek. Végül 1858. január 31-én, vasárnap siker koronázta a munkát : vízre ereszkedett a gigantikus hajótest, a koraszülött óriáscsecsemő, és méltóságteljesen úszott lefelé a Temzén a túlparti Deptford felé. Brunei már hatvan órája nem aludt, kimerültén állt a diadal közepette a fedélzeten. Egészsége tönkrement, a hajóépítő társaság pedig teljes csődbe jutott. Már 732 000 fontot költöttek az óceánjáróra, és még mindig nem volt befejezve, hiszen hátravolt a hajó berendezéseinek elkészítése, a kabinok berendezése. A vitorlás, lapátkerekes, csavarhajtású szuperhajó voltaképpen céltalanul ődöngött a vízen. Senkinek sem kellett. Végül 1858. novemberében megalakult a Great Ship Company, és 165 000 fontért, potom áron megvásárolta a hajótestet. Az új társaságnak nem voltak nagyra törő tervei, csupán az atlanti versenyre kívánták benevezni az úszó kolosszust, hogy megszerezze számukra a Kék Szalagot. Persze az áruszállításban még számítottak rá, hogy nagyobb utakat is megtesz, hiszen Brunei ezért tervezte. £'<z a maradék remény is szertefoszlott, mamikor 1859. április 25-én a francia Ferdinand Lesseps első kapavágásával Afrika északi csücskében, Port Saidnál megkezdték a Szuezi-csatoma építését. Ezzel valójában a Great Eastern sorsa is megpecsételődött. Nyilvánvalóvá vált, hogy ha az átvágás elkészül, többé nem lesz szükség olyan hajókra, amelyek Afrika megkerülésével jutnak el Indiába, hiszen a csatorna több ezer kilométerrel rövidítette meg az elkeserítően hosszú vízi utat. Öt év telt el a Great Eastern építésének megkezdése óta, mire 1859. szeptember 7- én elérkezett az ünnepélyes nap, hogy “a tengeri félisten a kis halak között” végre megmutassa, mit tud. Úticéljául Amerikának Európához legközelebb eső kikötőjét, a Bostontól százhetven kilométerrel északabbra fekvő Portlandet jelölték ki. A hajó lágy ringással szelte a habokat. Meghívott előkelőségek sétáltak vastag mellvéddel övezett, utca hosszú fedélzetén, Brunei is Több ember sétálhatott egyszerre a 211 méter hosszú Great Eastern fedélzetén, mint egy kisvárosi főutcán 409
