Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Nyitány gőzgépekre - Tájkép vasangyalokkal
Bontás közben egy himbás - tehát csak "egyirányú" munkát végző - Boulton & Watt-gőzgép, amelyet 1777-1778 táján állítottak fel a birminghami hajózócsatorna mentén. A himba jobb felén a gőzdugattyú, bal felén a szivattyú működött Szokásos tudósi precizitásával hosszasan tűnődött az egyes részletmegoldásokon, hátha lehet még tökéletesíteni valamit, gondosan elbabrált különféle szerkezeti elemekkel, így hát 1775 decemberében Boulton is elvesztette már a türelmét, amikor ezt írta neki: “Ne engedje, hogy a gép egyetlen ütemet is tegyen, amíg nem biztos benne, hogy hiba nélkül fog működni, de aztán, az isten szerelmére lásson neki, és tegyen meg mindent, ami Öntől telik!” Bloomfieldben a bányatulajdonosok már nyugtalanul várták a 125 cm-es dugatytyúátmérőjű óriásgépet. Watt tehát összeszedte magát, és az ünnepélyes pillanat 1776. március 8-án érkezett el, amikor a gőzsürítős, egy atmoszféra nyomású gőzgép működni kezdett Birminghamtől tizenöt kilométerrel északnyugatra, Tipton városkájának közelében. Ez volt a hódításra induló Watt-gőzgép első nyilvános bemutatkozása a bányatulajdonosok, számos szakértő úriember és a birminghami lapok tudósítói előtt. A birminghami Gazette képviselője nemigen sejtette, milyen jelentős esemény szemtanúja volt, mert tartózkodóan csak így írt: “Különös izgalmat keltett, amint egy ilyen egyedülálló és energikus gépezet megmozdult, és kitűnő teljesítményével tökéletesen megfelelt a várakozásnak.” A Boulton és Watt cég megnyerte az első csatát! És a gépek történetében ez legalább olyan döntő esemény volt, mint négy hónap múlva a világtörténelemben a tizenhárom észak-amerikai brit gyarmat elszakadása az anyaországtól 1776. július 4-én. A hétéves gyarmati háborúban Anglia érzékeny veszteséget szenvedett, hiszen gazdaságának egyik jelentős forrása apadt el, ám a Watt-gőzgéppel voltaképpen az ipari hatalom kulcsát kapta kárpótlásul. Matthew Boulton is érezte ezt a hatalmat, mert amikor 1776-ban egyik látogatójával belépett a sohói gyárba, körbemutatott, és tömören Óriás vízkerék az ipari forradalom előtti időkből. A bólogató Newcomen- és Watt-gőzgépekkel ekkor még nem sokat tudtak kezdeni azokban a műhelyekben, ahol forgó mozgásra volt szükség 35