Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
Példaként vegyük a fegyverkezés kérdését. Könyvünk első részében a lovag fegyverzetével kapcsolatban rámutattam a Nagy Károly korabeli nyugati helyzetre. A király jövedelméből nem tellett egy páncélos sereg felfe gyve re zésé re. Ezért a király birtokokat adott haszonélvezetre nemeseinek (hűbéri rendszer), kik ennek ellenében a birtok arányában kötelesek voltak páncélosokat fölállítani, ill. fölfegyverezni. A pácélzat és ahhoz illő fegyverzet annyira költséges volt, hogy csak igen jómódú lovag engedhette meg magának ezt a felszerelést. Érthető tehát, hogy királyunk örömmel látta a szolgálatra jelentkező páncélos harcost idegen országokból. Másrészt a páncélzathoz, a páncélos harcos felszereléséhez, esetleg a páncél előállításához vagy beszerzéséhez, tehát egy merőben új harcmodorhoz és annak kellékeihez (fenyegető német veszély ellen) ezek az idegenből jött lovagok jobban értettek. Györffy György nyomán tudjuk, hogy megközelítően mennyibe került egy páncélos fegyverzete. ,,A Karoling korban egy sisak ára 6 aranysolidus, egy páncélé 12, kardé és hüvelyé 7, lándzsáé és pajzsé 2, hadiméné 7, kancáé 3 arany volt. Ezt a közel 4o aranysolidust nyugaton is csak 50-200 háznéppel és nagyobb birtokkal rendelkező vazallusok tudták előteremteni." Számoljunk egy kissé. A király fegyveres kíséretét megközelítően 3 000 főre becsüljük. Ha ebből a magot 100 páncélos lovag képezte, akkor a következő eredményhez jutunk: Egy páncélos fegyverzete 40 solidus, ez = (középarányt véve) 125 háznép munkájával. Ezek szerint 100 páncélos költsége 4 000 aranysolidus. amely = 12 500 fő munkájával! Az ország akkori lakosságát tekintve igen nagy szám. Valószínű, hogy a páncélosok zömét maga a király fegyverezte fel. akinek ezenkívül a sereg többi részére és a várak fegyvereseire is költenie kellett. Kézenfekvő, hogy a királyi fegyveres kíséret parancsnoka maga részéről rangjának megfelelően tetemesen hozzájárult ezekhez a költségekhez. Ez nagy vagyon nélkül nem volt lehetséges. Tegyük még hozzá, hogy itt 100 páncélos lovagot vettünk példaképpen alapul, de a valóságban valószínű, hogy Szent István külföldi hadjárataiban főleg a németek páncélos lovasságával szemben igen nagyszámú hasonló fegyverzetű páncélossal kellett rendelkeznie. Elnézést kérek az olvasótól, hogy eltértem a tárgytól, és a fegyverkezéssel összefüggésben szabadjára engedtem elgondolásaimat. Összegezve megállapíthatjuk,hogy a Hont-Pázmány nemzetség az Árpád-ház uralkodása idején hazánk egyik leggazdagabb családja volt. Kiterjedt birtokaik, optimális lehetőségeik nagyméretű családi expansiót tettek lehetővé. A család társadalmi helyzetére jellemző, hogy I. Béla király egyik leányát, Zsófia hercegnőt a Hont-Pázmány nembeli Lambert vette felelségül (1100-1135 korül), és így a királyi házzal,az Árpádokkal is rokonságban voltak. Lambert ispán és felesége, Zsófia hercegnő — Szent László király húga - valamint fiúk, Miklós megalapítják nemzetségi monostorukat a Korponával szomszédos Bozokon (Zolnay). A XI..sz.-tól kezdve ősi családjaink sajnos honfoglaláskori vagy eredeti neveiket elhagyva új birtokaikról nevezték el magukat. Ezzel szemben a Pázmányoknál „forrásszerűen igazolható, hogy a családi emlékezet a XIII. sz.-ban a tényleges István-kori birtokszerzőtől eredeztette magát”. A hagyomány megőrzése arra mutat, hogy a család büszke volt eredetére, sót bizonyos családi összelai lozasl is elaiul u közös ős eiiüékezele. ősi címereinkre a magyar címereket ismertetve előző fejezetünkben kitértem. Géza korában, mikor a Pázmányok az országba jöttek, még nem lehetett címerük, nem hozhatták magukkal. Az, hogy a sváb földön maradt rokonságtól egy század múltán vagy még később vettek volna át címert az elmagyarosodott Pázmányok, valószínűtlen. A magyar371
