Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
A magyar nemzetségek jelvényeire, amelyekből később címereik kialakultak, nem lehetett hatással a Nyugat a XII. századig. Fordítottja, előbb elképzelhető. A magyar heraldika szempontjából a címerviselést megelőző korszakot, mint önálló, sőt különálló folyamatot kellene vizsgálat tárgyává tenni. Szándékom érzékeltetni, hogy a magyar heraldika nyugati kapcsolatai, történészeink részéről, egy-egy elrejtett érszrevételtől eltekintve, elhanyagolt terület, amely kutatómunkára ad lehetőséget. Kérdések, melyeket a nagy heraldikusaink 1918-ig osztrák kapcsolatunk miatt fel sem vethettek tapintatból, vagy mert felségsértés lett volna, ma nem csak lehetségesek, hanem kívánatosak is múltunk szempontjából. Zászló a honfoglalás korából Zászlókról szólva meg kell említenünk a Magyarországon talált legrégebbi leleteket. Ezzel ugyanis érzékeltethető a magyarok feltételezhető szerepe és hatása a heraldika kialakulására. Idegenbe szakadt olvasóim közül esetleg akad olyan, aki ezt a nagybecsű leletet és ezzel összefüggően a magyar archeológia eredményeit nem ismeri, ezért röviden ismertetem. 1799-ben, tehát majd kétszáz éve a történelmi Magyarországon Nagyszentrruklóson 23 darabból álló arany edénykészletet találtak. A közvélemény Attila kincsének hívta. Jelenleg helyesen nagyszentmiklósi kincsnek nevezik. Az arany edények egy részén finoman kidolgozott ábrák, alakzatok és rovásjelek láthatók. Az aranylelet eredetével, a rovásjelek megfejtésével megközelítően száz tanulmány foglalkozik. A kérdésnek kiterjedt nemzetközi irodalma van. Aki a magyar régészetben, történelemírásban számít, hozzászólt a majd kétszáz éves vitához. A mai napig nem döntötték el véglegesen a kincs stílusát, a rovásszöveg és az ábrázolások értelmét. A kincs eredetét tekintve türknek, avarnak, szláv-bolgárnak és természetesen magyarnak tartják. Úgy látszik egyre több érv szól a szláv-bolgár eredet mellett. .Az aranykincs kora is vitatott, a VII.-IX. század közé helyezik a készítő ötvös munkáját. Az aranykincset eddig sematikus rajzok, gyatra reprodukciók nyomán ismertük, és a hozzászóló tudósok nagy része sem vehette kézbe a Bécsben elhelyezett darabokat. A kincs egyik legjobb ismerője és hivatott kutatója László Gyula professzor,aki nunt maga is mondja, negyven éve foglalkozik a kérdéssel. A professzor 1977-ben összefoglaló munkát írt az eddigi kutatás eredményeiről Rácz István fotóművésszel együttműködve. A könyvben bemutatott szakszerű, művészi fotók és részletnagyítások segítségével az érdeklődők szélesebb körének is lehetősége nyílott a kincs megismerésére. „Sutor ne ultra crepidam!” Illetéktelen hozzászólásnak nincs helye. Az érdeklődőben felmerült kérdések okait azonban megemlíthetjük. A heraldikának és bannisztikának a régészetben kormeghatározó szerepe van. Feltűnő azonban, hogy amennyire a legapróbb pontozás beható vizsgálat tárgya, a 2. számú korsón levő nomád lovas, az úgynevezett ,.győztes fejedelem” zászlójával alig, vagy igen röviden foglalkoznak, Első heraldikusunk, aki megemlíti a nagyszentmiklósi aranykicset, és sematikus rajzon 1897-ben megjelent könyvében bemutatja a szóbanforgó zászlócskát, Bárczay Oszkár. Valószínű nem volt módjában aprólékosan tanulmányozni az eredeti kancsót. Bárczay szerint: ,,A szentmiklúsi kincsen ábrázolt vitéz lándzsáján ,,pennon" alakú zászlócska van, azzal a különbséggel, hogy felső része nem egy, hanem két csíkban végződik". A pennonnal való összehasonlítás nem helytálló, mert a kinagyított felvételből világosan 363
