Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…
enged következtetni, amelyek azonban nem az 558-ban Európába vándorolt avarokkal létesült, hanem már 374 óta, mikor az ugyancsak altáji hunok meghódították Déloroszországot. A szlávok, akik a hunok uralma alatt álltak, nemcsak nagyon sok altáji eredetű szót vettek át, mint ezt K.H, MENGES már az Igorénekekből bebizonyította (Igor tale, passim), hanem bizonyára több, ha csak rövidebb hősi éneket is . . (V.Ö.: „Theophylakts Exkurs über die skythischen Völker" - Byzantion 33 (1953) 434.) Összefoglalva, időrendi és heraldikai szempontból vizsgálva a kérdést, arra következtethetünk, hogy a magyarok megjelenése előtt az elkeresztényesedett Európában, ahol a törzsi összetartozás már homályba veszett, és Nagy Károlyt követően nagyobb egységekbe olvadt, állatjelet csak igen ritkán használtak. Jelzésként, felségjelként majd címerként csak a magyarok és normannok megjelenése után bukkant fel újra. Feltételezésem döntő bizonyítására széleskörű kutatómunkára lenne szükség, de ennek hiányában is úgy érzem, hogy az állatkép megjelenése a címereken bizonyos mértékben magyar hatásra is visszavezethető. Megerősít ebben a feltevésemben, és ezért újra idézem Cyörffy György megállapítását magyar viszonylatban: ,,a nyugatról jött főúri csaladok címerei jellegükben keresztények, és eppen ezáltal különböznek az ősfoglaló magyar fönemesség pajzsainak rajzától”. A zászló A zászló szerepét a heraldikában a ,,A címer díszei” című fejezetben röviden érintettük. Most az állatképek kialakulásával kapcsolatban a heraldikát megelőző időszakot vizsgálva kénytelen vagyok ismét a zászlótan területére kitérni. Az indokból következik, hogy a zászlónak csak a XII. sz.-ot megelőző megjelenési formái tartanak számot érdeklődésünkre. Előbbi fejezetünkben már a totemállatokkal kapcsolatban említést tettünk a római jelekről,a ,,signum”-ról, annak használatáról és jelentőségéről a római hadseregben. E helyen a signum kialakulását vesszük szemügyre. A római signumok kezdetben a legkülönbözőbb állatjelekkel voltak díszítve. Tehát ez esetben is kiérezhető az állatkép, a totem burkolt jelenléte. Ehhez nem kell sok magyarázat, ha elképzeljük, hogy egy rúd végén fémből készült állatkép, kutya, farkas vagy egyszerű disznó egy légió összetartozásának, harckészségének jelképeként nem ötletszerűen, hanem valami elképzelés alapján került erre a megtisztelő helyre. Valószínűleg ez a jelképhasználat túllépte a szokványos határokat, és Marius consul Kr. e. 104-ben kénytelen volt elrendelni, hogy az állam és a légiók jeleként csak a római sast szabad használni. Az idők folyamán ezek az előírásszerű signumok is változtak. Kis fémkorongokon a császárok, vezérek képét is feltették a signumot tartó fanyélre, sőt színes szövetdarabokkal és azokon felírással, rövidítve, betűkkel jelezték a vezér rangját, hírét. A szövetdarabbal ellátott római jelzéseket vexilliumnak nevezték, ami magyarul zászlót jelent. Régebben a. zászlótant is vexillilógiának nevezték, és mintegy a heraldika mellékágaként szerepelt.JUjabb időben a zászlótan mint önálló tudomány jelentkezik, és a „banniere”, a heraldda^jgfcgPfmben vett zászlóról „bannisztikának” nevezik. Ebből arra következtethetünk, hogjsgiéiqfcüógusok kapcsolataikat a heraldikához fenntartják, és ahhoz hasonlóan az ókor mell^ÄäWflfgy meghatározott időpontot fognak a bannisztika kezdetének tekinteni. A zászlókról magukról szebbnél szebb könyvek jelentek meg. A zászló történetével kapcsolatban azonban igen sovány az irodalom. A heraldikai könyvek a zászló-címer kapcsolatokról írnak, és a lexikonokhoz hasonlóan a zászló múltjáról ugyanazt az állandóan ismétlődő magyarázatot olvashatjuk. Ha messzebbre 269
