Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - I. rész. A címertanról
1 A heraldika nyelvezete — lévén régi tudomány — sok tekintetben elavultnak tűnik,főleg, mert a fogalmak meghatározása is szabályozott. Minden nyelvben, ahol történelmi múltról beszélhetünk, hasonló a helyzet. Csak büszkék lehetünk arra, hogy a magyar nyelvben is élnek és használatosak heraldikai kifejezések. Ez arra mutat, hogy népünk Európa kialakulásának szerves része. Igyekszem ezért, amennyiben a régies nyelvezet nem megy az érthetőség rovására, magyar heraldikai megnevezéseket használni. Elkerülhetetlen viszont a heraldikában az idegen szavak használata is. Vannak fogalmak, amelyek eredetük szerint valamely idegen nyelven kerültek először használatba, és a többiek azt átvették. Ezek más nyelvben megfelelő szóval nem helyettesíthetők, legfeljebb körülírhatók, megmagyarázhatók. Ez a heraldika nemzetközi mivoltából fakad. Az egész heraldikai kifejezésrendszer logikussá és érthetővé válik, ha a több évszázados fejlődés menetét figyelemmel kísérjük. Sokan azt hiszik; hogy ha valaki ügyesen tud rajzolni, már címert is tud készíteni. A szabályok nem ismerete azonnal elárulja, hogy tákolmányról van szó, mely nem válik a tulajdonos dicsőségére. Bár az évszázadok folyamán sok hibás címer látott napvilágot, és sok címer helytelen formában maradt fenn, ez nem jelenti, hogy ezeket a kivételeket folytatnunk kell. Erről is bemutatok pár példát a későbbiekben. A heraldika elnevezés a ,Jierault” (követ, kikiáltó, németül: Herold) megnevezésből alakult ki. A herault volt kezdetben, aki mint apród az ura előtt vitte annak címerét és fegyvereit. Később csak a címerét mutatta be, és hangos szóval bejelentette a küzdők neveit. A lovagi tornák szabályainak kialakulásával szerepe megnőtt, személye fontosabbá vált, mivel ő ellenőrizte a fegyverek és a címerek előírásszerű voltát,és felügyelt a szabályok megtartására is. Ebben a szerepkörben érthetően szakértelemre tett szert, sőt egyes „heroldok” írásba foglalták a szabályokat. így keletkezett a „heraldika” mint írásba foglalt tudomány. A herault magyar elnevezése ezt jól érzékelteti: herault magyarul címer- vagy bajnok-mestert jelent. Címek, címzések az idők folyamán elkopnak. Például a „nagyságos” megjelölés a XVII. században csak a fejedelemnek járt ki, a XX. században a polgárembert is megillette. Ezzel szemben a herold cím és elnevezés tartalmában és rangjában megnőtt. A kezdetben címerpajzsot hordozó szolgából, apródból szakértő és „címermester” lett. A „mester” a középkorban egyetemi rangfokozatot jelentett, és az angolszász nyelvekben mai napig fennmaradt a „master of...” formában. Így érthetővé válik az, hogy a címerpajzson látható, és a „címermester” által meghatározott, vagy nyilvántartott alakzatokat a magyar címertan ,,mesteralakok”-nak nevezi. Szakképzett, nemzetközi szinten is magát kiismerő címermester, herold alkalmazása igen költséges volt, és csak fejedelmek engedhették meg maguknak. Szerepük még jobban nőtt, amikor egész országrészek, birodalmak címerügyeire felügyeltek, és bíráskodtak. Uj címer adományozás esetén az okirat kiállítása, az új címer meghatározása és a bejegyzés elrendelése is a birodalmi herold hatáskörébe tartozott. A megnőtt jogkör magával hozta a rangot, és ebből következően azt, hogy a birodalmi herold tisztjét a főúri körökből származó udvari előkelőségek töltötték be. Angliában a címer hagyományos formájában ma is gyakorlati valóság, ezért hivatkozom rá példaként. A címerhivatal Nagy-Britanniában (College of Arms), és más országban is - esetleg más elnevezéssel — ma is fennáll. Angliában a College of Arms értelemszerűen fordítva, magyarul „Címertanács”, élén a Lord Lyon King of Arms áll. Ez a történelmi elnevezés az angol címerben szereplő oroszlánra utal, és ugyancsak értelemszerűen fordítva „Oroszlános gróf a címerek királya” elnevezésnek felel meg. Mint érdekességet megemlítjük, hogy ez az egyet17
