Vargha László et al. (szerk.): Beszámoló a Gyógyszeripari Kutató Intézet 10 éves működéséről 1950-1959 (Budapest, 1969)
dr. Bite Pál: A hazai szteringyártás növényi alapjai
Aldehid-kollidinben jDropionsavanhidridet alkalmazva a lebontás termelése 58% volt. Harmadik kísérletsorozatban aeilezőszerként állandóan megtartva az ecetsavanhidridet, a tercieramin szükséglet csökkentése céljából a közeg egy részét közömbös oldószerek képezték. Ebben a kísérletsorozatban a lebontás az esetben volt legjobb termelésű (57—58%-os), ha a savmegkötő trietilamin, a semleges közeg pedig toluol volt [34]. A toluol-trietilaminos eljárás technológiailag is igen előnyös, mert egyrészt a toluol és a trietilamin desztillálás után minden kezelés nélkül újra felhasználható, másrészt a párlatmaradék a következő behatás — az izomerizálás —■ céljára könnyen oldatba vihető. Közömbös oldószerben acilező szerként ecetsavanhidridet használva savmegkötőként alkáli- és alkáliföldfémek, ezeknek vízben bázikusan disszociáló sói is igen alkalmasak. Legalkalmasabb toluolban trinátriumfoszfát használata. Ilyen acilezés esetén a lebontás termelése 55% [35]. A szolaszodin pregnadienolonacetáttá való lebontását mind ez ideig közömbös oldószerben keténnel végzett acetilezéssel sikerült legjobb termeléssel megvalósítanunk. Az elért pregnadienolonacetát termelés szolaszodinra számolva 61—63% [28, 29, 30, 36]. Valamennyi előző acetilezési eljárásnál a szolaszodin OH-csoportja könnyen acileződik, az NH-csoport nehezen. Keténezéskor a helyzet megfordul, olyannyira, hogy 0°-on számított mennyiségű keténnel végezve az acetilezést tisztán elő lehetett állítani az irodalomban még le nem írt X-acetil-szolaszodint [28, 29]. A lebontás második lépésének, az izomerizálásnak a tanulmányozása során a már említett forgatóképességen alapuló vizsgálatokon kívül kísérletek történtek az ecetsav helyett más oldószerek alkalmazására is. Az ipari méretű szolaszodin-lebontás fontos problémája volt az oxidált termék oldalláncának kihasítása, tehát a végtermék kialakítása. A tomatidin lebontására végzett kutatások során ezt a kérdést nem sikerült megnyugtató módon megoldani. Mind az A1203-os, mind a meszes keverés nagy benzolmennyiséget és térfogatigényt jelentett. A szolaszodin-lebontás kutatása során ennek a lépésnek a megoldására két eljárást sikerült kidolgozni. Az egyik az oxidált elegy közvetlen forralásával, savas hasítással történik [37], a másik az izolált oxidációs termék oldószer nélküli melegítésével [38], tehát termikus hasítással. Az előbbi termelése jobb, az utóbbinál a termék izolálása egyszerűbb. A A5’16-pregnadienolon-acetátból a progeszteron szintézise a A5 kettőskötés jelenléte miatt három lépésben egyszerűen megoldható, de A5’16-pregnadienolonacetátból mint ismeretes előállítható valamennyi szteroid gyógyszer, ezért ez a vegyidet kulcsanyagát képezi a szteriniparnak. Intézetünkben ebből a kulcsanyagból kiindulva kidolgozták a progeszteron, tesztoszt erőn, dezoxikortikoszteronacetát, ösztron és Reichstein S anyag előállítását. Ezek az eljárások már üzemesítésre is kerültek. A végzett kutatások eredményei alapján a hazai szteringyártás nagymértékű kifejlesztésének lehetősége teljes mértékben fennáll. A kulcsanyag megteremtésére irányuló munka csak a Gyógynövénykutató Intézet és a Kőbányai Gyógyszerárugyár szakmai és anyagi közreműködésével válhatott eredményessé. Mindkettőjüket őszinte köszönet illeti meg a készséges együttműködésért. E közleményben leírt kutatómunkának egyik indítója és irányítója idő előtti haláláig Dr. Tuzson Pál, a kémiai tudományok doktora volt. A kutatásban a gyári munkatársakon kívül alább felsorolt intézeti munkatársaink vettek részt: Dr. Magyar György, Lénárd Kató, Dr. Toldy Lajos, Dr. Horváth Tibor, Kiss Zoltán, Diszler Eszter, Jókay László. A résztvevők együttes odaadó munkája tette lehetővé az eredmények elérését. 94
