Liener György: Autótípusok (Budapest, 1961)

Autótechnika

Több hasonlatosság is mutatkozik a régi Mercedes 170 H típus, és az I9ór-es, de ugyancsak régi tervek alapján gyártott VW kocsi között. Mindkét modell négyhengeres, farmotoros konstrukció, a VW típusok motortere a kocsi egészéhez arányitva azonban igen kedvező. A könnyű, léghűtéses boxer-motor a vele egy tömböt alkotó tengelykapcsolóval, differenciállal és a sebességváltóval ugyan­csak lengőtengelyes kivitelben húzódik meg a kocsi farában a hátsó kerekek között. A kocsi elrendezését mutató fényképről úgy tűnik, mintha csakis az utasok és azok csomagjai számára jutna hely A farmotoros VW kocsi első terveit Ferdinand Porsche még a harmincas évek elején készítette, és ezek a tervek alapjában megegyeznek a Tatra gyári Ledwinka elgondolásaival is. Mindketten kiaknázták a léghűtés előnyeit és más módon is törekedtek a motor súlyát le­csökkenteni, hiszen a farmotoros kocsik kedvező tulajdonságai csakis akkor érvényesülnek, ha a hátsótengely terhelése nem túlzott. A far­motoros építési mód viszont megkívánja, hogy a hajtóműszerkezeteket is a hátsótengely körül helyezzék el. Ennek a bevált elvnek alapján tervezték az 1961 tavaszán bemutatott VW 1500 újdonságot, amelynek karosszériaképét közöljük. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom