Liener György: Autótípusok (Budapest, 1961)

Típusismertetés

TÍPUSISMERTETÉS Könyvünkben — bár eddig is tálnyomórészt autótípusok bemutatásával, autók ismertetésével foglalkoztunk — szükséges ,,típus ismertetés” dm alatt egy külön fejezetet nyitni. Ebben a fejezetben a bemutatásra kerülő autók már nem csupán az egyes szerkezeti vagy formai megoldások dokumentálását célozzák, hanem adottságaikkal maguk is példázzák a mai autótechnikát. Ennek érdekében közel száz különféle autót sorakoz­tatunk fel, és törekszünk azok igen részletes leírására. Annak meghatározása, hogy mely típusok kerüljenek behatóbb elemzésre, nem volt könnyű feladat, és koránt­sem mernénk állítani, hogy végül is ez a legszerencsésebb összeállítás. Szükségesnek tartjuk azonban meg­indokolni, milyen szempontokat vettünk figyelembe a válogatás munkája során, és ilyen módon mintegy választ adni azokra a kérdésekre, amelyek a fejezet hiányosságaira vonatkoznak. Mindenekelőtt azt tartottuk szem előtt, hogy szerepeljenek azok a személyautótípusok, amelyek a hazai közleke­désben ma döntő többséget képeznek. Kevésnek bizonyulna azonban, ha mindössze ezeknek az adatait tüntetnénk fel, hiszen az ország személygépkocsi-állományának az utóbbi években végbemenő egészséges fejlesztési iránya leszűkítette ezt a keretet. Számszerűleg ugyanis a Moszkvics, Skoda, Warszav.a, Volga, Pobeda, Wartburg, Trabant, P-70 és Tatra gyártmányok, illetve típusok képezik kocsiparkunk legnagyobb hányadát. Ezek mellett tekintélyes csoportot jelentenek még a közelmúltban vásárolt Simca, Fiat, valamint a Fiat-licencia alapján gyártott Zasztava modellek is, de személyautóállományunk további része még mindig közel kétszáz olyan típusból alakult ki, amelyek ilyen vonatkozásban számszerűleg nem számottevőek. Tekintetbe vettük azt is, hogy a korábbi „Autótípusok” könyv már jórészt feldolgozta azokat az általános és úgynevezett beállítási műszaki adatokat, amelyek a mai, vegyes típusokat jelentő állomány nagy részére vonatkoznak, így most célszerűbbnek ígérkezett az újdonságokkal foglalkozni. Az autótechnika iránt érdeklődők minden bizonnyal szívesen tanulmányozzák azoknak a korszerű modellek­nek adatait, amelyek még ha csak szórványosan vesznek is részt a hazai autóforgalomban, a figyelmet mindenesetre felkeltették. A régebbi, de még ma is üzemben levő autókról viszont ebben a fejezetben már csak olyan adatokat említünk, amelyek ismerete a kocsik gondozásához, azok célszerű igénybevételéhez nyújt segítsé­get, hiszen ezeknek az autóknak jellemzése ma már nem időszerű. Mindenesetre igyekeztünk a szükségesnél jóval kevesebb oldalt úgy kihasználni, hogy a többirányú érdeklődésnek legalább részben eleget tudjunk tenni. Azokról a kocsikról viszont, amelyek végül is a gondos mérlegelés után a típusismertetési oldalakra kerültek, a lehetőség szerinti legtöbb adatot igyekeztünk összegyűjteni. A kocsik jellemzésére vonatkozó számok minden esetben gyári adatok és a közölt fényképek — egv-két kivételtől eltekintve — ugyancsak az érdekelt autógyá­raktól származó felvételek. A szerkezetek beállítási adatai szintén gyári előírásokat tükröznek, bár néhány típusnál bizonyos beállítási ménékeket nem a gyári meghatározás szerint közlünk, mert ezeknél a hazai üzemel­tetés körülményei módosítást kívántak. 207

Next

/
Oldalképek
Tartalom