Mándi Attila et al. (szerk.): 100 éves a szabadalmi rendszer Magyarországon - MIE közleményei különszám (Budapest, 1996)

4. Dr. Kende Béla: A szellemi tulajdon jelene és jövője Magyarországon

vény 1895-ben került megalkotásra. Ennek centenáriumát ünnepeljük. E szabadalmi törvény jelentőségét bizonyítja az a tény, hogy az 1969. évi szabadalmi törvény megalkotá­sáig volt hatályban. Ez az időtartam még történelmileg is hosszú idő. A központosított tervgazdaság ide­jén még a politikai és kormányzati erőszak sem tudta elfogadtatni a magyar alkotókkal a szerzői tanu­­sítványos rendszert (bár ez 1948-tól 1957-ig hatályban volt). 1968. évben tétettek meg az első lépések egy gaz­dasági reform irányában azzal az elképzeléssel, hogy talán létrehoz­ható u.n. piackomform szocializmus. Annak ellenére, hogy a reform­­törekvéseket elnyomták, a magyar törvényhozás 1969. évi II. törvénnyel új szabadalmi törvényt hozott létre, amely 1995. december 31-ig volt hatályban. Az 1969. évi szabadalmi törvényünk lényegében modern jog­szabály volt és sokkal inkább felelt meg a nemzetközi normáknak, mint a központosított tervgazdaságból eredő u.n. pártállami követelmé­nyeknek. Arra is utalok, hogy az első szerzői jogi törvényünk 1884-ből származik, az azt követő 1921. évi szerzői jogi törvény 1969. december 31-ig volt hatályban. A politikai rendszer 1990-ben bekövetkezett változása, az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészí­tését szolgáló harmonizációs köte­lezettség és az erre irányuló igény a jogalkotási munka felpezsdülését hozta magával. works had been acknowledged by privileges. Our first Patent Act, satis­fying the requirements of the modem age, was issued in 1895. We are cel­ebrating its hundredth anniversary, its centenary. Nothing is a greater proof to show die significance of this Patent Act than that it was in force up to the cre­ation of the Patent Act in 1969 and this period is long even in history. Not even the political and govern­mental force could induce the Hun­garian creators to accept die system of audior’s cerdficates during die period of die planned economy (although diis was in force from 1948 up to 1957 ). The first steps striving after reforms of die economy were taken in 1968, bearing in mind that perhaps a so­­called „socialism in conformity widi die demand of the market" could be established. Despite the fact that diese endeavours of reform faded away, i.e. had ceased to exist, die Hungarian leg­islation created the new Act II. of 1969 on Patents being in force up to Decem­ber 31, 1995. Our patent act of 1969 was essentially a modem legal regula­tion, satisfying radier the internation­al norms than die requirements set by the state respresenting mainly the „party’s interest". Let me also menUon diat our first Law on Copyright originates from 1884 and die next Law on the same issue dates from 1921 and was in force till December 31,1969. The change of the political system in 1990 and the obligation of harmoniza­tion serving as jireparatory work for our joining die European Community, further die demand set in this respect had die consequence diat legisladve work livened up. 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom